Sz@byx Gondolatai

Érzés

Csendes áprilisi éjszaka van.

Rólad álmodtam,felébredek...

Ölelem a párnám,fogom a levegőt,kapkodok a semmi után,majd kinyitom a szemem,és látom,hogy nem vagy itt mellettem.

Elgondolkodok:

Ahogy más,én sem választhattam meg a szerelmet...

Csak jött,betöltötte a testemet,a szívemet,a fejemet és mindenemet.

Csak egy pillanat volt és a szemeidben rejtőző gyermeki naivitás...

Egy pillanat,ami örökre bennem marad!

Nem akarom emlékeimből kitörölni,őrzöm ezt a pillanatot,amit az Élet adott.

Aztán jöttél Te és az egész életem megváltozott!

Beléptél az életembe,megfogtad a kezemet...

Körülvett az illatod,a melegséged és a lényed.

Apró lépésekben ismertük meg egymást,de hihetetlen módon mégis egyre jobban és mélyebben szerettem beléd.

Olyan szép,olyan csodás,olyan őszinte érzések törtek fel bennem...

Eltűntek az ÉN,ENYÉM szavak,s helyét felváltotta a MI,MIÉNK...

Már nincs bennem félelem,s melletted nem félek önmagam lenni!

Tudom,hogy már nem kell félnem.

Látjuk egymás hibáit is,de még azok is szépnek tűnnek...

Szeretem,amikor mosolyogsz...

Néha csak nézem egy-egy mozdulatod és boldoggá tesz,hogy melletted lehetek.

Melletted nem számít semmi!

Nincs idő,nincs tér,nincs határ...

Érzem,hogy élek és boldog vagyok!

Úgy érzem,most teljesülhetnek végre az álmok...

Becsukom a szemem,egy percre megszűnik körülöttem a világ...

Hallgatom a szomszéd szobából átjövő zenét,végigfolyik az ereimben,behatol a szívembe.Velem illetve bennem dübörög,egy ütemet ver a szívem dobbanásával.

Reggel,amikor az éjszaka árnyait beborítja a hajnal világossága,a meleg tavaszi nap sugarai,én mosolyogva nyitom ki a szemem,mert tudom,hogy elég csak oldalra fordulnom és te ott szuszogsz mellettem és veled kezdődik minden napom.

Mosolygok,mert érted érdemes felkelni!

Finoman átölellek és a szívverésünk zajával hallgatom az új nap ébredését.

A doboz

Mottó:

"Te vagy az egyetlen ki örömöt okoz,

nélküled az életem egy bezárt doboz.

Várom a percet,mikor újra láthatlak,

s a dobozból kitörnek a titkos vágyak."

Sötét van.

Sötét és hűvös.

Ülök a szobában,mellkasomat és tüdőmet szorítja valami.

Körülnézek,látom,hogy a szoba szigetelt:egy gumiszoba!

Akkor rájöttem,hát idekerültem...megbolondultam.

Igen,a tüdőmön a szorítás a kényszerzubbony szorítása...

Senki nem értett meg,csak a bolondot látták bennem, pedig nem voltam az.

Én csak láttam a mindennél többet érő kincset,a tiszta lelket és nem adtam fel,mindenhol azt kerestem...

Lám most itt ülök…a kartonomon az elmebeteg szó pirossal világít.

Könnyebb ezt mondani,mint meghallgatni és megérteni…

Én láttam,amit Ti nem,nekem megadatott a csoda,hogy lássam a dobozban a ragyogó szépséget,amit ti sose fogtok,mert a doboz nem akar nektek kinyílni,és nem mutatja meg tartalmát,mert ti nem is akarjátok látni...

Mondták is sokszor,hogy csak egy ócska doboz,hát sokszor én is azt láttam...

Eleinte én is csak egy sötét dobozt láttam,ami nem ragyogott,hanem kifejezetten undorító volt...

Ma már tudom,hogy benne van a fény,hát várok és nem felejtem el,mert ott kell lennem,benyúlni a doboz mélyére újra és újra előhúzni a csodáját.

Örült vagyok?Talán igen,de nem azért,mert a tiszta lelket akarom,hanem azért mert ti irányítottatok,és én féltem...

Nem hittetek nekem,nem is segítettetek rajtam,hanem bezártatok,elvettétek tőlem életem értelmét...

A doboz.Dühös vagyok,haragszok rá,legszívesebben eldobnám magamtól,de…de nem teszem...még maradok,ülök és várok,és ott leszek mindig ha a doboz újra ki akar nyílni,és segítek,hogy nyitva is maradjon.

Éltetem a dobozt és a doboz éltet engem.

Csavar vagyok a doboz oldalán,ami nyitja a dobozt,a doboz,pedig rejtett kincsével az életem,és a legszebb nekem…

Hiába zártok most börtönbe,hiába minden harc ellenem,hisz becsukom a szemem,és a kincs ott ragyog bennem…higgyetek nekem és segítsetek,hogy a dobozom fényes kincse újra szabad legyen!

A papír hajó

Ma egy papír hajót hajtogattam,

Minden érzelmemet beleraktam.

Fedélzete megtelt fájdalmakkal,

Örökre eltitkolt vágyaimmal.
Nem akartalak megváltoztatni...

S hiába próbáltalak elfogadni,
Te nem tudtál engem soha megérteni
S mindig sikerült valamit elrontani.

Feladtam a harcot. Menjél!-kiáltom,

S hajómat lassan a vízre bocsájtom.

Kedvesen simogatja a végtelen tenger

Még a gonosz ár sem süllyeszti el.

Hiába volt minden érzelem...

Ez csak egy reménytelen szerelem.

A jövőt nélküled nem képzelhetem.

De végre megnyugszik a szívem!

B.Ferrero:A két jégtömb

Volt egyszer két jégtömb.

A hosszú télen keletkeztek egy sziklás,bozóttal körbevett üregben,hegyoldalt beborító erdő közepén.

Makacs közönyösséggel méregették egymást.

Viszonyuk meglehetősen hűvös volt.

Néhány "jó Napot",egy-két "jó Estét".Semmi több.

"Jégtörésről" szó sem volt.

Mind a ketten azt gondolták a másikról:
- Igazán eljöhetne hozzám!

De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről.

Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz,aki egy nap így fakadt ki: -Milyen kár,hogy itt bent kell lennetek!Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult.Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban,most az egyik jégtömb azt kérdezte:- Milyen a nap?
- Csodálatos.Maga az élet.- válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején...Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg,amíg megismétli.Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg,enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben,ahogy a napfény felmelegítette a levegőt,az egyik jégtömb észrevette,hogy olvadni kezd és kis patakká változik.

Másképpen érezte magát,nem volt már többé ugyanaz a jégtömb,ami eddig.
A másik jégtömb is ugyanezt érezte.

Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan,csillogó kis tavat alkottak,amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét,de ezzel együtt a törékenységét és a magányt.

A közös aggodalmat és bizonytalanságot is.

Felfedezték,hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta,hogy szomjukat oltsák.A rovarok ott zümmögtek a tó körül,egy puha,hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb,akik most szívet találtak maguknak.

Olykor elég egy napsugár !

Egy kedves szó,egy simogatás,egy mosoly.

Ilyen kevés dolog elég ahhoz,hogy boldoggá tegyük azokat,akik körülöttünk élnek.

Hepp Béla :Szavak

Szeretnék átbeszélni hosszú éjszakákat,
hallgatni csak repkedő mondatod,
nézni,hogy hangra formálod a szádat,
s hajadba túrni,hallak,itt vagyok.

Szeretném,ahogy ölemben fejeddel
mesélnél új és új történetet,
szeretném,hogy egy percre se feledd el,
én hallgatlak,és itt vagyok veled.

Szeretnék aztán hallgatásba bújni
hogy képpé váljon minden gondolat,
színnel teljen minden,minden új,mi
rakoncátlan szavakban szalad.

Aztán majd én is hosszasan mesélek,
a múlt időkben mi történt velem,
beszélnék arról,hogy sodort az élet,
mint épült bennem fáradó jelen.

Beszélnék arról,a hétköznapok csendjén
hogy vált ünneppé az,hogy létezel,
és a napjaimat élni hogy szeretném,
hogy kérdésemre lényed mit felel…

Te válaszolsz ha nem is kérdezek,
egyszerre érzem minden rezdülésed
ahogy nyakamra ráfonod kezed,
és csendbe fúl egy megfogant ígéret

Ahogy összebújik ajkad és az ajkam,
így,sóhajommal hagynám,hogy mesélj…
lépteid mellettem hallom gondolatban
s látom,ahogy továbbsodor az éj.

Álmatlanul

Az unalomtól,és a véget nem érő esőtől kimerülten nyúltam végig az ágyamon,de nem jött álom a szememre.

Töltöttem még egy pohár tejet és kimentem az udvarra rágyújtani egy cigire.

A lakónegyed sárgás holdfényben fürdött,a hold teljesen átáztatta a hűvös éjszakát...

Ültem a sötétben és figyelemmel hallgattam az éjjeli csendet.

Ismét olyan érzéseket éltem meg,amelyekről már azt hittem elvesztek:a lelkemben újra óriási a magány,a reménytelenség.

Az idő múlása is nyomaszt és az,hogy semmi nem valósult meg abból,amiről egykor álmodtam.

Rád gondolva hirtelen emlékfoszlányok törtek elő az emlékezetemből.

Nem voltak konkrét és tiszta képsorok,csak összefüggéstelen és abszurd epizódok,amik többnyire az érzékekre hatottak:egy test ami megjelent hirtelen,egy kéz gyengéd érintése,egy fülbemászó hang,egy édes csók íze...

Visszatértem az ágyamba.

Megpróbáltam ismét elaludni.

Fáradtan hunytam be a szemem és kusza gondolatokba gabalyodtam,amelyek végtelenül tekergőztek egy arc körül,kivel még sok mindent szerettem volna megosztani...

A sötétség hátrálni kezdett,már hajnalodott.

Felkeltem s készítettem egy kávét.

Esik az eső !

More Comment Graphics at Kathys-Comments.com

Reggel óta megállás nélkül esik az eső...

Unalom

Hűvös áprilisi reggelre ébredt a város.

Sűrű köd ült a házak között,a tetők épp csak halványan látszottak a tejszerű fehérségben.

Megébredtem,kipillantottam az ablakon és meglátva a barátságtalan ködöt,fejemre húztam a takarót,s a falnak fordultam.

Néhány percig hadakoztam önmagammal,de hamarosan győzött a kötelességtudatom és-késve bár,de nem elkésve-kibontakoztam a puha ágy öleléséből.

Felöltöztem,végignéztem a még alvó szobatársaimon,fogtam a seprűt és lassan nekiálltam takarítani.

A kötelező házimunka elvégzése után bekapcsoltam a tévét...

Semmi érdekes adás nem volt,így hát unottan rágyújtottam egy cigarettára,a ház udvarán.

Lassan a köd is felszállt,s a gyenge nap sugara kedvesen mosolygott rám.

A kék égen úszó szürke felhők láttán a hangulatom szomorkás...csak egy újabb unalmas nap kezdődik...
Talán ugyanúgy telik el ez a nap is,ahogy eddig.

Hiányzol (ll.)

Végre ma elállt az eső.

A nap sugarai melegen sütnek,és átforrósítják a szoba minden apró szegletét.

A folyosón is beindul a nyüzsgés,mintha egy szimfonikus zenekar hangolná be hangszereit,úgy visszhangzik a ház a lakoktól.

A friss esőillatot felváltotta az általam készített krumplifőzelék szaga.

A telefon megcsörren.

Megérkezett ő,akire vártam.

Igazából már nem is tudom mit még érzek iránta...szerelmet,vágyat,vagy csak egyszerűen félek a véget jelentő dolgoktól...nem tudom.

Egymással szembe ülünk,némán ebédelünk az udvaron.

Aztán ő elmegy,én maradok,elmosogatok...

Talán többé nem is kíván látni.Talán igen,de tudom,soha többé nem fogunk együtt lenni!

Én már mindenre felkészültem...

Csendesen őrzöm az együttlétünk minden pillanatát,így ezután bármikor felidézhetem újra meg újra...

Az udvaron rágyújtok egy cigarettára...

A már lenyugvó napot bámulva széttárom a karomat,de csak a levőt markolászom,s azt kívánom bárcsak megfognád a kezemet...

Hiányzol (l.)

"...Örömmel értesítem, hogy Hiányzol című írása második díjat kapott a BMSZKI és a Menhely Alapítvány által Októberre kiírt művészeti pályázaton."

A zsűri nevében:Boros Györgyi-Budapest, 2010. november 18.

Az eső halkan szitál,erre ébredek.

A szoba nyitott felső ablakán keresztül beszökik a tavaszi szellő,hűvösen végigsiklik a testemen.

Érezni lehet a friss esőillatot,s egy kellemes borzongás jár át.

Az ébrenlét és az álom határán a gondolataim ösztönösen elkalandoznak...

A szellő lágy táncot jár selymes bőrömön.

A távolról beszűrődő beszéd,s egy halk zene alig hallható foszlányai a gondolataimra összpontosítják figyelmemet.

Magam elé képzelem a felismerhetetlenségig eltorzult gyönyörű arcodat...

Befúrom fejem a párnák közé és átadom magam a szűnni nem akaró vágynak.

Hiányzol!

Látlak a csukott szempilláim mögött,és egyre valóságosabbnak érzem az elképzelt szerelmet,miközben halkan a te neved suttogom...

Oldalra fordulok,karomra hajtom a fejemet és mély álomba zuhanok.

Az eső halkan szitált tovább...

Választás

Ez a választási kampány mintha soha nem akarna véget érni...

Az elmúlt hónapok során mindenhol felbukkantak a politikusok,s mindegyik párt csak ígérgetett fűt-fát csakhogy rájuk szavazzanak.

Ezenkívül egymást mocskolták,ami nem csak undorító,de már unalmas is.

Valahogy lejárt már az első forduló...

Nézem a nyertes pártvezetőt a tévében.

Össze-vissza beszél,de mindenki örül,mindenki aki nyert.

Mindenhol a boldog szimpatizánsok tömege.

Csak remélem rólunk sem feledkeznek meg...

Rólunk,bevándorlókról,akik itt élni,dolgozni,adót fizetni,szavazni akarunk...

Én akarom,hogy rám is figyeljenek!

Részt akarok venni a demokráciában!

Az Alkotmány szerint is minden ember egyenlő,tehát egyenlő jogokkal is kell rendelkeznünk.

Akarom,hogy elismerjék a jogaimat,itt élőként,dolgozóként,adófizetőként és érzelmekkel teli emberként!

Szabadon akarok élni a jövőben is,s szabadon érezni,gondolkodni,cselekedni...

Nagyon szeretném ha mi emberek,nem fordulnánk mindig egymás ellen,s szerintem mindegy,hogy az X vagy Y pártra szavazunk,akkor is mind egy süllyedő hajóban evezünk Európaiként,magyarként,
emberként...

Kellemes Húsvétot !

Kegyelmekben gazdag,áldott Húsvéti ünnepet kívánok mindenkinek !

365

Olyan hihetetlennek tűnik,hogy 365 nap telt el az első blog bejegyzésem óta.

Akkor még nem is gondoltam arra,hogy talán egy év múlva is még mindig írni fogok...

Ma már több mint 100 írás olvasható,s több mint 1000 látogatója volt az oldalamnak!

Most így visszatekintve a múltba,úgy érzem,hogy egyre jobban fejlődök,mint az írás és gondolkodás szempontjából egyaránt.

Azon töprengek,hogy miért is kezdtem el blogot írni?!

Őszintén magam sem tudom,de cseppet sem bánom.

Eleinte gondolkodtam miről is írhatnék...aztán a lelkiállapotomtól függően születtek az írások.

Jól eső érzés volt,hogy megoszthattam a gondolataim,verseim,emlékeim,álmaim más embertársaimmal.

Sokáig szomorú és depressziós voltam,s ez hatással volt a blogra is.

Egy félresikerült öngyilkossági kísérlet után töröltem is az oldalt...amit később kicsit átdolgozva,új címmel újra aktiváltam.

Azóta a blogra teljesen kihatott a Szivárvány motívuma:a színek,az írások nyelve,témája,sőt még a címe is tartalmazza.

Sokan kérdeztétek már,hogy miért éppen a szivárvány...most elárulom,aki még nem jött rá.

A Szivárvány egy régi szimbólum,még a Bibliában is megjelenik,a vízözön után.

A szivárvány színes pompájában jelzi,minden eső után,hogy még van újabb kezdet.

Miután kijöttem a kórházból,rájöttem,hogy az én életem is újra kezdődött,s kaptam egy újabb esélyt...

A szivárvány is több színből áll,ahogy az én lelkivilágom is változó érzésekből épül fel...

Így hát az újra elkezdett blogom címe is "The Rainbow",azaz "A Szivárvány" lett.

Sok minden történt velem az elmúlt 365 napban...és sokat változtam kívülről is de leginkább belülről.

Akik közelebbről ismernek,azok tudják miről beszélek,de ez most hosszú is volna részletezni...

1 év után is szeretnék minél több írással jelentkezni,s ígérem amint tudok,és időm akad,nem hagyom cserben az oldal olvasóit,azaz titeket,kedves barátaim,akiknek ezúton is köszönöm a türelmeteket,figyelmeteket és továbbra is várom az ötleteiteket,észrevételeiteket,valamint a véleményeteket az új blog kinézetéről a szabyx83@yahoo.com e-mail címen!

Tavaszi szél

"Örömmel értesítem, hogy a BMSZKI és a Menhely Alapítvány által kiírt művészeti pályázaton, április hónapban a "Tavaszi szél" c. írása második díjat kapott."

Boros Györgyi - Budapest, 2010. május 19.

Forró szél támadt a Földközi tenger felől...

Kellemesen megcsiklandozta a Cipruson napozó turisták hátát,átfújt Krétán,ahol beletúrt a görögök fekete fürtjeibe,aztán kedvesen simogatta a rómaiak vállát,majd zágrábi fiatalokkal incselkedve bezúdult Budapestre.

Tegnap még a sötét,hideg utcákon,ha nagyot sóhajtottak az emberek,leheletük felhőként úszott hosszan utánuk,de mára kristálytiszta lett a levegő.

Minden résből,repedésből kipárolog a tél,s mindenhonnan érezhető szikra pattan,bizsergető energia árad.

Én is úgy ébredek,mint gyermekkoromban,mintha a meleg,szerető,anyai kéz simított volna végig a homlokomon...

Szinte szilánkokra hasadt az ablaküveg,amint betört a szobába az éles napfény,hogy arcomon nyugodtan megpihenjen.

Ahogy szememről felszállt az álmosság,mint valami köd,jó nagyot nyújtózkodok az ágyban,és az egész testem megfeszül,megremeg a langyos áradástól ami elönti lelkemet.

Megjött a tavasz !21 fokot mutat a hőmérő...

Apró,kék felhőkkel kergetőzik a tavaszi szél,a távolból madarak lágy csicsergése hallatszik,s a lázba jött emberek kitárják házaik ablakát,hogy velem együtt élvezzék a rügyező fák bódító mámorba ringató illatát...

Elsétálgatok a Duna partra,s közben élvezem a friss pázsit üdeségét,melynek kellemes illata terjeng a levegőben.

A parton is végignyargal a perzselő szél,vetkőzteti az embereket.

A parkok padjai elzsúfolódtak,a teraszok megteltek,s mindenfelől az emberek nevetését,jókedvét,és elevenségét lehet látni,hallani...

Úgy tűnik,hogy ez a legszebb tavasz,amit idáig átéltem,mivel nem számítottam rá.

Olyan hirtelen és meglepetésszerűen történt az egész...

Egyetlen tavasz sem volt még ennyire illatos és a szél sem volt még soha ilyen pezsdítő.

Annyi fényt,színt,virágot és madarat hozott ez a tavasz...

A parton,gondolataimba merülve,úgy tekintek körbe,a tájra ami engem körülvesz,a valóságra mintha először látnám.

A szemem előtt a csodálatos természet újjászületik a maga varázslatos erejével...

Még órákon át hallgattam a Duna vízének ritmikus csobbanását,mint valami csodás költeményt,s későre járt amikor lassan elindultam haza.

Már minden mozdulatlan volt és csendes,a park kihalt.

A hold mintha csepegett volna,teljesen elárasztotta az éjszakát.

Hazaérve még órákon át hiába forgolódtam az ágyamban,nem tudtam elaludni.

A már rég várt tavasz érkezésének öröme pezsgett a véremben...

Március 15.-ére

Ti gonosz emberek,szeretnétek a lelkembe furakodni és elvenni tőlem az egyetlent ami még éltet,a reményt!

Szeretnétek elhitetni velem,hogy itt már nincs jövő,hogy létem elérte a korlátokat,és most már innen csak a mélybe zuhanhatok...

A hétköznapjaimban csupa hihetetlen komor színekkel,és csak kevés logikával találkozok,az emberek nagy része inkább részeg tivornyáiban éli túl a napjait.

A félőrült,egymás torkának eső,hazug politikusok,a puszta létükért küzdő,porba süllyedt,szerencsétlen hajléktalanok,és a holnaptól félő,megriadt munkások vajon tudják,hogy mint léha gyermekek,mindent eltékozolva,már a "tarisznya" alján kotorászunk?

Látom a lepusztult,szemét hegyektől árnyékos fővárost ahol már mindent elrontottak,s szinte nincs tovább...

Nemcsak mint ember,hanem mint nemzet is,vajon tényleg már csak a végnapjainkat éljük?

Ez várna ránk?

Valóban feléltük volna a mát és a holnapot?

Vajon tényleg,e lét vergődő szenvedéséből az egyetlen megváltás,a világ teátrális pusztulása,egy hatalmas tűz,mely tőlünk emberektől fertőtleníti meg a szent,magyar földet?

Álarc nélkül...

Mostanában viszonylag keveset írok...

Ennek többféle oka is van,az egyik,s talán a legfontosabb a tűnődés a Hogyan tovább ezután?kérdésen...

Ezenkívül volt számvetés az eddigi életemmel,a sikerekkel és sikertelenséggel...
A kudarcokat már nem is említeném,pedig az is volt elég,igazságos és igazságtalan egyaránt.
Elég sok nap telt el az utolsó írásom óta,de most már határozottan a billentyűzet felé hajolok és a fényes monitort bámulva,egyre szorgalmasabban kezdem nyomkodni a betűket,közben gondolataim sorra törnek elő emlékezetemből,és a monitoron végre életre kelnek ezek a gondolatok,emlékek,melyeket most szeretnék megosztani.

Talán ott kezdeném,hogy amióta az eszemet tudom,s mind a mai napig,sóvárgok a szeretetre,figyelemre...szükségem van rá,hogy erősen körülfogjon.
Később aztán rájöttem,hogy én egészen más vagyok mint a többi ember...

Eleinte próbáltam küzdeni ellene,de aztán beláttam,hogy ennek semmi értelme.

Elfogadtam hát magam olyannak,amilyen vagyok,csak a társadalom amiben élek nem akart,nem tudott elfogadni,ezért megpróbáltam mindig "normálisan" viselkedni,a társadalmi elvárásoknak megfelelni...

Már gyermekkorom óta a környezetem be akart szűkíteni a mindennapi élet standard kereteibe,most úgy érzem,hogy így eleve kudarcra ítélve életemet...

Szerény véleményem szerint ezek a sémák melyeket sok éve próbál már az egyház vagy valamilyen társadalmi hatalom az emberiségre ráerőszakolni,mára rég elavultak.

Ahogy teltek az évek én egy láthatatlan,betonnál keményebb védőfalat emeltem a szívem köré,áthatolhatatlan falat amelyen senki sem tudott áttörni,s így egy magam teremtette,hamis illúzióvilágban éltem...pedig én is,hittem s még hiszek egy őszinte szereteten,gyöngédségen,hűségen,és tiszteleten alapuló szerelmi kapcsolat fontosságában,értékében és szépségében,mert nincs szebb és maradandóbb két ember őszinte szerelménél,két testből együtt alkotott,teljes léleknél.

Aztán elkezdődött a végtelen szerepjátékok,a mindig változó maszkok lézengése a szívemet őrző falak mögött...de csak magamat csaptam be.

Az igazi arcomat az elvárásoknak való megfelelés álarcai torzították...

Most,amikor lehullt rólam az álarc,a szereprongy és itt állok az igazság didergő mezítelenségében a mindent elringató gyermekkor világát nosztalgiázva,fellibben szemeim előtt minden ami gyerekként csak játék volt,s ami így felnőttként már nem csak gond és felelősség,hanem naponként megújuló értelme az életemnek.

Már nem a hamis illúziók tartanak fogva,hanem a valóság igazi világa,s lassan az életre érett férfiként várom az időt amikor a mesék és varázslatok helyett a valóságos lét fogódzóit igyekszek megtalálni.

Görcsbe szorult torokkal s könnyeim nehéz nyelésével tehetetlenül tudomásul veszem,hogy az évek gyilkos lesben állnak mögöttem,mellettem...
Az idő múlásával lassan elhagyom mindazt,ami felesleges és csak azt hordozom magammal a múltamból,jelenemből,amit fontosnak,lényegesnek tartok.
A múltból fölvillanó kínzó emlékeim,érzelmi-gondolati elemek mind kellékei a mának és már csak példa a jelen küzdelmeihez...
Olyan példa,amelyik morális erejével,s a már megszerzett bölcsességgel ad újabb tartást az egyre komolyabb feladatok megoldásához.
Azt,hogy mit hoz számomra a jövő még nem tudom,ígérgetni sem tudok,csak a fentiek valóságát vállalom,s adni a lelkem,aki vagyok és leszek...

Közelgő tavasz

Szombat reggel van...

Állok a nyitott ablak előtt,de csak azért,hogy a gyenge februári napsugárral süttessem az arcom,mert látnivalón nem igen akad meg a szemem:csak a lakótelep egy-egy háztetőjébe botlik az alacsonyan szálló kék felleg.
A reggeli napot intenzív fény ragyogja be,az égbolt pedig olyan kék,hogy a közepén az ember szinte rátalál valami elveszett ártatlanságra...

A rügyfakadás,a madarak vidám csicsergése,a játékos,apró bárányfelhők,melyeket egy lágy szellő kerget...ezek mind a csodás természet ujjá születésének legfontosabb elemei,a tavasz előhírnökei.
Az ablakom alatt már parányi zöld fű termett,a gyönge csemeték is életre keltek,duzzadnak a nedvességtől,még lombot is hajtottak,hogy az én tüdőmet friss oxigénnel táplálják.
Olyan ez,úgy érzem olyan mintha a tavasz így kedveskedne nekem...

Nyitva hagyom az ablakot, élvezem a beáramló friss levegő kedves simogatását...

Mélyet szippantok a levegőben úszó,megelevenedő város üde illatából és tudom:a tavasz gyors léptekkel közeledik a főváros felé...

A homokba írjad

A szíved bánata bármilyen nagy

Embernek azt soha el ne mondjad,

A panaszodat csak a homokba írjad!

Ha fáj valami, akárkinek el ne sírjad

A terhet csak néma csendben hordjad!

Legyen bármilyen szent az igazság,

Kegyetlenül azt mindig eltapossák.

Ha vérzik a szíved, mosolyogják.
Homokba írt szavaidat nem látják.

Ha úgy érzed végtelen a bánatod,
És könnyeidet el nem sírhatod,
Hordoznod kell, el kell hogy bírjad!
Mikor nem látják, a homokba írjad!

Ha már érzed az élet támadását,
És a hiú emberek gyarlóságát,

A meg nem értést fel se rójad!

Az út porába, a homokba írjad!

Mit kölcsön adtál:a szeretetet,

Azt már mindenki elfelejtett.
Ők kihasználják a bizalmadat
Emlékezzél s a homokba írjad!

Valentin nap

Kint kissé hideg van,a házakban még ezerrel megy a fűtés,a rég várt tavasz kissé késik beköszönteni életünkbe.

De nem panaszkodok,tudom hamarosan úgyis itt lesz,legalábbis remélem,hogy vidámabbá tegye szürke hétköznapjainkat.

A farsang szezonja is itt van,s ilyenkor mindenki vágyik egy jó kis jelmezbálba,buliba...a hideg ellenére is egy hangulatos társaságba.

De ezen kívül itt van még egy fontos dátum,és ez a híres Valentin nap,a szerelmesek napja.

Ilyenkor nem szabad megfeledkezni kedveseinkről,de a barátokról se...

Én személy szerint szeretem a Valentin napot...de sokan nem élvezik a nap kínálta lehetőségeket,nem tudják megérteni,átérezni egy ilyen nap fontosságát.

Ennek a szép napnak a létezésének tiszteletére szeretnék pár gondolatot a szerelemről megosztani veletek.

A szerelem,ez a csodás érzés mindenkinél más,illetve minden egyes emberrel kapcsolatban másképp nyilvánul meg,és nagyon is változó...

Lehet elementárisan megmozgató vagy lehet csak egy csendes vágyódás...

A szerelem egy párkapcsolaton belül is változhat,de a legfontosabb talán mégis az,hogy akármennyire is szeretnénk,nem tudjuk,nem lehet kontrollálni.

Azt tudni kell még,hogy ahogy jön úgy mehet is,s nagyon nehezen lehet irányítani és megmagyarázni,hogy miért éppen Ő az,akit nem tudunk kiverni a fejünkből.

Mindenkinek szüksége van erre az érzésre,mert csak a szerelem tölti be teljesen egy ember életét...

Most elárulok egy titkot!

Én is szerelmes vagyok...

A mi kapcsolatunk "szerelem első látásra"-ként indult,ami valójában nem volt más,mint egy szikra,ami azt jelentette,hogy érdemes vele megpróbálni...

Megpróbálni megismerni,megérteni és elfogadni,hiszen tökéletes társ természetesen nincs...

Most a számunkra fontos pozitív emberi tulajdonságokat és a kevésbé kívánatosakat is próbáljuk szerethetőnek tartani...

Még minden a kezdetén van,de ha továbbra is szerencsénk van,lassan megtanuljuk egymás hibáit,érzékeny pontjait elkerülni,ahelyett,hogy kifejezetten megpróbálnánk megcélozni azokat.

Az állandó féltékenységem,a kontrollálás,a birtoklás,az úgynevezett,a párom feletti uralkodni vágyás mind negatívan hat ki a kapcsolatunkra tudom,de SZERETEM őt.

A szerelmünk szabad akaratból született,és szabad akarattal múlhat el...

BOLDOG VALENTIN NAPOT minden szerelmesnek!