Végre ma elállt az eső.
A nap sugarai melegen sütnek,és átforrósítják a szoba minden apró szegletét.
A folyosón is beindul a nyüzsgés,mintha egy szimfonikus zenekar hangolná be hangszereit,úgy visszhangzik a ház a lakoktól.
A friss esőillatot felváltotta az általam készített krumplifőzelék szaga.
A telefon megcsörren.
Megérkezett ő,akire vártam.
Igazából már nem is tudom mit még érzek iránta...szerelmet,vágyat,vagy csak egyszerűen félek a véget jelentő dolgoktól...nem tudom.
Egymással szembe ülünk,némán ebédelünk az udvaron.
Aztán ő elmegy,én maradok,elmosogatok...
Talán többé nem is kíván látni.Talán igen,de tudom,soha többé nem fogunk együtt lenni!
Én már mindenre felkészültem...
Csendesen őrzöm az együttlétünk minden pillanatát,így ezután bármikor felidézhetem újra meg újra...
Az udvaron rágyújtok egy cigarettára...
A már lenyugvó napot bámulva széttárom a karomat,de csak a levőt markolászom,s azt kívánom bárcsak megfognád a kezemet...
Tweet
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése