A hosszú télen keletkeztek egy sziklás,bozóttal körbevett üregben,hegyoldalt beborító erdő közepén.
Makacs közönyösséggel méregették egymást.
Viszonyuk meglehetősen hűvös volt.
Néhány "jó Napot",egy-két "jó Estét".Semmi több.
"Jégtörésről" szó sem volt.
Mind a ketten azt gondolták a másikról:
- Igazán eljöhetne hozzám!
- Igazán eljöhetne hozzám!
De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről.
Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz,aki egy nap így fakadt ki: -Milyen kár,hogy itt bent kell lennetek!Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult.Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban,most az egyik jégtömb azt kérdezte:- Milyen a nap?
- Csodálatos.Maga az élet.- válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején...Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg,amíg megismétli.Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg,enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben,ahogy a napfény felmelegítette a levegőt,az egyik jégtömb észrevette,hogy olvadni kezd és kis patakká változik.
Az üregben lakott egy borz,aki egy nap így fakadt ki: -Milyen kár,hogy itt bent kell lennetek!Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult.Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban,most az egyik jégtömb azt kérdezte:- Milyen a nap?
- Csodálatos.Maga az élet.- válaszolta zavartan a borz.
- Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején...Szeretném látni a napot! - mondta a másik.
A borz nem várta meg,amíg megismétli.Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg,enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben,ahogy a napfény felmelegítette a levegőt,az egyik jégtömb észrevette,hogy olvadni kezd és kis patakká változik.
Másképpen érezte magát,nem volt már többé ugyanaz a jégtömb,ami eddig.
A másik jégtömb is ugyanezt érezte.
A másik jégtömb is ugyanezt érezte.
Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan,csillogó kis tavat alkottak,amelyben az ég kékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét,de ezzel együtt a törékenységét és a magányt.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét,de ezzel együtt a törékenységét és a magányt.
A közös aggodalmat és bizonytalanságot is.
Felfedezték,hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta,hogy szomjukat oltsák.A rovarok ott zümmögtek a tó körül,egy puha,hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb,akik most szívet találtak maguknak.
Jött két tengelice és egy pacsirta,hogy szomjukat oltsák.A rovarok ott zümmögtek a tó körül,egy puha,hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb,akik most szívet találtak maguknak.
Olykor elég egy napsugár !
Egy kedves szó,egy simogatás,egy mosoly.
Ilyen kevés dolog elég ahhoz,hogy boldoggá tegyük azokat,akik körülöttünk élnek.
Tweet
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése