Sz@byx Gondolatai

Az álom

Sápadtan pislákol a hold,az eső esik és lassan telik az idő.

A csend hosszú,nyomasztó perceiben szinte fél álomba merülök...
Semmit nem tehetek,hogy széttörjem a magányt,nincs hozzá erőm.
Ágyamban forgolódva vigaszt keresek emlékeimben... Próbálok a múltra gondolni,de csak undor fog el.
Nem tudom kitölteni az emlékezetemben keletkezett űrt... Úgy érzem a szobámban hideg van.
Kimegyek az utcára,hogy egy séta és dohányzás közben gondolkodjak kicsit.
Megállok...csak a Föld forog mozdulatlanságom körül.
Az utcát nézem,a járokelöket,a város felett úszó szürke eget...
Úgy nézek az emberekre mint aki felméri méltok-e a bizalmamra...
Nem szolok semmit,elfordítom a fejemet,mosoly suhan át arcomon.
Nem volna szabad lebecsülni az embereket,ezt már igazán tudhatnám!
Megvont vállal tovább lépek,de pár lépés után hirtelen zuhanni kezdek...

Menthetetlenül zuhanok egy magas szikla fal tetejéről egy kútba,a mély kút vízébe.

Talán mintha örülnék neki,hogy belezuhanhatok a vízbe,egészen belemerülök a hideg víz simogató selymébe. Pár másodperc múlva nyugtalanság lesz úrrá rajtam... Végtelen a víz...

Mindenütt jéghideg víz vesz körül,megtelik a szám,a tüdőm.
Akárhogy is próbálom,semmit nem tehetek ellene. Szükségem van arra,hogy éljek,egyszerűen csak teljes erőmből éljek.
Hogy életbe maradjak a valóság természetes világához kellene elússzak,de nincs erőm.
Lassan fuldoklom,levegő után kapkodva felriadok.
Elszundíthattam...az az érzésem támad,mintha csak álmodtam volna.
Ez az érzés egyre csak nő,úgy hatalmasodik el fáradtságtól gyötört testemen.
Lassan megnyugszom,magamra találok...
Ismét azzá válok aki voltaképpen minden ember:a kudarcok és győzelmek valós de hosszú folyamatának terméke.
A lidérces félálomtól megborzongva elgondolkodok a sötét éjszakában,amely mintha soha nem akarna véget érni...
Némán felteszem a kérdést:Mit üzennek az álmok nekünk?

Elfáradtam

Ránk borult a hideg éjszaka.
A szoba őrjítő sötétségében mindenki magára maradt szorongásaival, fáradtságával,problémáival.
Súlyos ez a csend,csak a néha elhalkuló állandó horkolás zaja szakítja meg.
Így megy ez szinte minden éjjel...s belefáradtam.
Igen,elfáradtam a sok gonoszság,rossz indulatúság,igazságtalanság láttán.

Mélységes szomorúság ömlik el rajtam,beárad a szememen,elönti tekintetem,lassú könnycseppekkel átitatja lelkemet akár a szivacsot. Behunyom a szemem,ízlelem a bennem keletkező homályt.
Minden erőmet megfeszítve próbálom összeszámolni az eltelt nappalokat,számolni az éjszakákat,de hiába...mintha végtelen lenne az idő.
Próbálom elkergetni az emlékeket...
26 éves vagyok,még megengedhetem magamnak,hogy kiválasszam mi az amit vállalok s mi az mit úgymond elhajítok,amit kitörölhetek az életemből.
Játszok a gondolatokkal...
Nem tudtam,hogy amit tettem egész életemben csupán csak tévedés volt.

Még ha jót is akartam néha,mégis minden rosszul sikerült. Szerettem volna én is egy olyan életet,hol minden nap öröm élni és ha nem is nagyon szeretnek,de az egyedül maradástól ne kelljen féljek.

S most magányos mégis a szívem...fullasztó érzést ad ez a hiány...
A hajnal dereng már,elviszi a homályt.

Nemsokára a most még halvány holdvilágot gyengéd sugarú napfény követi,s egy újabb nap kezdődik el.

A határtalan tér,az álom világ most még gyöngéden átkarol,ott hol minden kezdet egyben a mulandóság is,de reggel emlékeimet elfáradt testem mégis őrizve takarja a rideg külvilág kíváncsi szemétől.

Szavak nélkül

Te nézel rám s én téged nézlek

Szavak nincsenek csak a lélek.

Pillantásunk sok mindent elárul,

Minden mondanivalónk kitárul.

Egyűtt halk homályba lépünk,

Nem szólalunk meg,nem félűnk

Csupán egymás szemébe nézünk

S szavak nélkűl is mindent értünk.

Érzem sóhajtásod és lelked moraját.

Te hallod szívverésem heves ritmusát

Ezt az érzést álmodtam sok éven át,

Ez a szeretet,ami egy életen karol át.

A Boldogság

"...a BMSZKI és a Menhely Alapítvány művészeti pályázatán október hónapban A boldogság c. írása harmadik díjat kapott."(Boros Györgyi-Budapest,2009.nov.19.)

Egy nappal a szűletésnapom útán ízlelgettem számban a félbenhagyott mondatokat,a ki nem mondott szavakat,s úgy tünik mintha csak tegnap kezdtem volna el az életemet...
Egyedül vagyok...a szobámat őrjítő sőtétség és csend tölti be.
Érzem a magány torz vigyorát egész létemben...
Gondolataim elkalandoznak,s elkezdem kisöpörni emlékeim közül az álmatlan éjszakákat,a halk sóhajokat,a hangos kiáltásokat,melyekkel hívtalak...
Ma már el akarom hinni,hogy talán holnap betoppansz végre az életembe,TE a rég várt Boldogság,ezért nyitva hagyom az ajtót,és úgy teszek mintha nem is érezném a hideget,a közelgő telet...
Ma úgy teszek,mintha nem is lennél olyan távol...
Csendes mosolyba öltözöm és remélem,csak én hallom a szívem őrült ritmusát...
Ha most belépnél,tárt szívem ajtaján,elhinném,hogy őszinte a mosolyod,hiszen te sosem hazudnál.
Elhinném,hogy már nem fáj semmi,és hogy újra van célom,van újra friss levegőm,hogy éljek...
Csendben ülnék melletted,hallgatnálak,csukott szemmel szívnám magamba a még soha nem érzett illatod,talán még az idő kerekét is megállítanám s a pillanatot fénylő drágakőbe zárnám,hogy örökre legyél ékszerem...
A telefon hirtelen megcsőrren,én ősszerezzenek...
Belepillantok a tükörbe,nem is veszem észre,hogy több ráncot varrt arcomra a várakozás,több szálat festett fehérre hajamban az idő...
Eljátszom az előbbi gondolataimmal,de a levegő egyre hűvősebb...gyors léptekkel kőzeledik a tél.
Mosolyruhám levetem,szívem is visszatér a megszokott ritmusához...

Az ajtót lassan,szomorúan becsukom,már nem melegít át a képzelet...!

Az Ősz (Szivárvány)

Halovány piros Nap álmosan pislákol,

Sugara az égre narancsszínt varázsol.

Magányos faágon az elsárgult leveleket

S zöld mezőn kék virágokat szél lenget.

Álmodozó napok,Óh,elfolytott vágyak,

Mondd!nélkülük most mit csináljak?

Piros almák,százezer sárga falevél,

A kék ég,s zöld erdő csak róluk mesél.

Lila köntősében a természet elalszik

Zaklatott lelkem is lassan megnyugszik.

Behunyom kék szemem,szép álmot látok,

Hogy egy nap megváltoztatom a vílágot.

NarancsNap tolakodik be a nyitott ablakon

S megpihen szomorkás,kissé lilás arcomon.

Fülembe súgja:Az Ősz lassan megérkezett,

A Szivárvány színeivel tőlti ki létünket.

Október

Gyorsan telnek az órák,a napok...meghosszabbodtak az éjszakák.
Hűvösek a hajnalok,elsárgultak a levelek...a kopár fák ágait dühősen cibálja a szél...
Nem is csoda hisz büszkén de váratlanul megérkezett az Ősz...máris Októbert írunk.
Október,az elmúlás,ridegség,szomorúság hónapja melyben annak idején e nyomorult világra születtem...most sem sokat változtatott életemen.
Ugyanolyan magányos,bánatos vagyok mint eddig...talán egy fokkal jobban!
Semmi sem sikerül...folyton csak csalódom az emberekben...barátaim nincsenek...egyedül evezek a nagyvilág tengerén...a problémák megoldhatatlanok.
Bármennyire is próbálom nem tudom mi tévő legyek... Elfáradtam...a "mély víz"egyre lejebb húz...s senki nem nyújt felém segítő kart...inkább mindenki elfordul...magas falakba ütközőm minden nap.
Minden éjjel könnyes szemmel fekszem le,s reménykedem hogy a holnap talán majd jobb lesz...de ez csak álom marad...
Üres tekintetem néha a semmibe mereng,s a gondolatok rohangálnak fejemben...és félek!
Nem tudom melyik a helyes út...döntenem kéne,de nem tudok...segítség kéne,de nem kapok...
Így még egy ideig álmodozok...de aztán???
Mit hoz majd számomra a jövő?

Egyedül

Egyedül sétálok a sáros utcákon

Esős,őszi,szomorkás délutánon.

Magam vagyok a néma csendben

Senki nincs ki rajtam segítsen.

A vad szél felborzólja fejemet

S hideg rázza átázott testemet.

Üres tekintetem a semmibe mered

Nem akarom tovább ezt az életet!

Kopár fa alatt megállok pihenni

Bánatomban pár könnyet ejteni.

Az elsárgult leveleket tépi a szél

Magányos a fa is,de ő nem fél.

Vastag kötél lóg az egyik fa ágon

Talán rajta elmúlik a bánatom?!

A kötélen lógva bucsúzok e világtól

Örökre szabadúlva a szomorúságtól.

FEDÉL NÉLKŰL !

A modern társadalom rémálma a hajléktalanság... Hajléktalan mindenütt van...az utcákon szinte mindenhol hajléktalanok hevernek. Az emberek nagy része elítéli,megveti,kineveti őket...elmegyünk mellettük,

és az ítéletünk önmagunkban annyi,hogy biztos a saját hibájából került az utcára. Lehet,természetesen ilyen is van,de nem mindig ez az oka. Nyakig benne vagyunk ebbe a gazdasági válság dologba,s emiatt emberek ezrei veszítik el a munkájukat. Ha nincs munka nem lesz pénz se és ha nincs pénz,nincs miből fizetni a számlákat se,ezért házat,autót elárvereznek... Ilyen helyzetben az ember nem tud hova menni...az utcára kerűl,s az út pora lesz társa magányos,szomorú sorsában. Lehet elveszti gyerekeit,családját...de főleg emberi méltóságát,mert vadállatként kell megvédje kevés értékét,ruháit,de főleg őnmagát hisz az utca veszélyes! Talán egy sikeres ember volt,talán becsületes és vicces,mindig a társaság középpontja,de ahogy az utcára kerül,bármerre mehet,nem lát már kiutat... Nem fogadják el sehol,nem engedik,hogy dolgozzon s bármit tesz az mind rossz. Télen fázik,nyáron melege van...este a padon vagy a hideg földön,az ég alatt alszik. Ha esik az eső elázik...ha hull a hó megfagyhat...ha tűz a nap napszúrást kaphat...és igen,sokan elmennek mellettük,és senkit nem érdekli sorsuk. Nem gondolnak arra,hogy ők is dolgoztak valamikor,volt lakásuk,volt hol aludniuk... Nem lehet tudni,hogy mit hoz a jövő... Talán te is az utcára kerülhetsz, mert a sors kiszámithatatlan...erre is számítani kell... sajnos. De mit érne a világ nehézségek nélkül? Vannak nehézségek,amikkel a világ sem ér már semmit,tehát az életünk sem... Ezért ha látsz egy hajléktalant,akkor gondolj ebbe bele:Ő is csak egy ember ki érez,figyel,s mindig remél csak nincs hova mennie,s nem figyel rá senki. Neked van hová éjjel lehajtsad fejedet??? Pár percig képzeld magad a helyébe...s ha majd nyáron az árnyékban,hűsítő jeges-limonádét iszol,akkor talán valaki épp akkor a napszúrás okozta láztól végleg elhagyta az élők sorát...vagy a téli fagyban,amikor éppen a radiátor mellett egy karácsonyi filmet néztek a családoddal,betakarózva,forró teát szürcsöltők...ezalatt más talán az ablakod alatt fagyoskodik,vagy épp meghal,mert megfagyott. Belátom eddig én is ítélkezően tekintettem a hajléktalan emberre...nem tudtam milyen nehéz sorsuk van. De ma már tudom mit jelent fedél nélkül,az utcán,aluljárokban,kemény padon aludni...s bánom hogy meggondolatlanul ítélkeztem embertársaim felett...mert most én is kőzéjük tartozom! Inkább ne itélkezzünk mások felett...s fogadjuk el a sorsunkat...s mindig reménykedve tekintsünk a jövő fele!

Részlet a "SORSOM" naplomból...(2.)

Reggel fél 6 van,s nemrég ébredtem,s mivel eléggé hüvös van nem tudok visszaaludni.
Lassacskán kezd elöbújni a nap is...körülöttem csend van,csak a távolban egy mentő rikoltó szirenája hallatszik...de a város még alszik.
A tegnaptól maradott kis kávét kortyolgatom,s közbe eszembe jut,hogy már rég nem írogattam,így hát gondolataimba merülve írni kezdek...
Lassan elmúlt egy hónap,hogy elhagytam hazámat,szülövárosomat,szobámat,szüleimet,családomat s egyetlen jó barátomat...
Messze vagyok tőlletek,az élet elsodort,de a szívem még mindig hiányol titeket...
Lehet egyszer egy nap talán minden másképp lesz...de addig probálok alkalmazkodni az új életemhez...s mindent meg kell tegyek,hogy túléljem ezt a helyzetet.
Elsősorban le kell küzdjem naivitásom,félelmeimet,a gyávaságomat...,hogy emelt fővel szembeszálljak az élet nehézségeivel.
Nem tudom mit rejteget még számomra a jövő...,de azt tudom,hogy változtatnom kellett az eddigi életemen...,így hát most itt vagyok egyedül a nagyvilágban...távol a múlt emlékeitől.
Nem kérem hogy megértsetek...csak azt,hogy ne ítélkezzetek.
Sok mindent még nem értek...és sokat még nem tudok...rengeteg kérdésem van mire még nem kaptam meg a vállaszt...de reménykedem!
Az ember sokat téved,hisz ez emberi dolog...s míg élünk a saját hibáinkból tanulunk,mindig valami újat...
Könnyű másokat hibáztatni,saját hibáink miatt...de előbb önmagunkat kéne elemezni,s feltenni a kérdést:Vajon nem én tévedtem?
Talán sokan nem értik mire utalok...de szüleim talán megértenék...
...Sajnálom,hogy így sikerült ez a dolog...
Nem akartam senkit se megbántani...s nem kell értem aggódni...talán így jobb lesz majd...
Úgyis elfelejttek...s az élet megy tovább nélkülem is...csak külőn útakon járunk ezután!

Részlet a "SORSOM" naplomból

Szombat reggel van...a madarak vidám csicsergése,meg a város távoli zaja ébreszt fel álmombol... Megébredek,s elgondolkodva üldögélek...nem tudom mit hoz a holnap...s nem tudom még mi lesz ma... A gondolatok csak úgy rohangálnak,még álmos fejemben... Arra gondolok,hogy még mindig nem jo...csak egyre roszabb az életem. Néha van egy kis örömöm...de aztán újra rám talál a szomorúság... Most sem tudom mi van velem...csak érzem hogy erőre van szükségem... Erőre,s bátorságra...hogy tudjak élni egy új életet. Gondolataim elkalandoztak...vissza a múltba. Elindultam egy új,jobb élet felé,tele reményekkel,álmokkal... Éreztem hogy kell ez a változás az életembe,igy hát szinte semmi nélkül elindultam... A saját dőntésem volt...megtörtént minek tőrténnie kellett...mert eddig boldogtalan voltam... ...........(Folytatom)

Ejjel...

Hulló könnyem simogatja arcomat
Szúnyog csipi felsértett lábamat,
Az édes álom elkerüli szememet,
A kemény táska nyomja fejemet.

Kopott,kemény fa padon feküdve
Éhesen,fáradtan s kissé megtörve
Hallgatom a tücsök hangos nótáját
Talán nekem zengi szíve bánatát.

Álmos hold pislákol a pad felett,
Sündisznó mászik a bokor mellett
Összekulcsolt kézzel némán imádkozom
S az elmúlt pár napon gondolkodom.

Boldogtalan voltam,s láttam egy álmot
Elindultam megkeresni a boldogságot.
De útközben a rossz sorsba botlottam,
S öröm helyett csak bánatot kaptam.

Késő van és lassan múlik az idő,
Vajon mit hoz számomra a jövő?
Hűvös szel lassan alomba ringat,
Így elfelejtve hajléktalan sorsomat.

Hideg hajnal

Látod,újra itt van a hideg hajnal. Mondd,mit kezdjek most az álmaimmal? A város fölé új nap költözött... S minden szív gyászba öltözött! Nem vagyok más,csak egy halando ember, Egy szomoru idegen,aki szólni sem mer. Mert ha baj van mindenki engem átkoz, Most mennem kell,hogy lelkem elkárhoz! Minden élet új reménnyel indul, De önmagába újra visszafordul, Mert minden új nap bánatot terem, Add át bűneid,én magammal viszem! Öld meg a testem,hadd legyek végre szabad, S ha meghaltam,ne legyen rám rossz szavad! Mert lehet,hogy egyszer még visszajövök... Találkozunk gondolatban,az értelmek fölött!

Best friends !

We used to talk... We used to laugh... We were best friends, Now is it the ends? You taught me so much To see,not only watch Told me exactly what to say I wish it were,still the same Maybe not today,but someday... In Heaven,that marvelous day.

Szomoru gondolatok...

Az idő az ellenségem,ahogy múlik,úgy változok, Semmi nem jó már,s minden percet elátkozok, Lelkem üres,mint a madár száll,a szabad égen, De a testem rabja e földnek,úgy mint régen. Valami megváltozott és semmi sem a régi már, Az életben rám most már,csak a szenvedés vár. Sötét lett a nappal,s túl sötét az este is, A valóság túl szomorú,az álomvilág meg hamis. Nincs akiben megbízzak,nincs akit szeressek, Elfogyott az erőm,hogy csak álmokat kergessek. Nincs senki velem,s nem tudom mi a szerelem, De én minden nap csak a helyes utat keresem. Jól tudom,hogy egyedül az életbe,semmit nem érek Belevesztem e magányos világba,magamtól is félek Az ajtót magamra zárom,mert beszürkülnek a színek Éjszakánként,mint gyertyaláng,az érzések kiégnek. Elfutnék az emlékeim elől,de nincsen hova, Hisz a multat nem tudom elfelejteni soha. Talán meg tudnék élni a jóban és a rendben, De nem tudom,hogy ébresszek zajt a csendben. Nem várok már csodákra,nem várok a fényre. Csak egy őszinte szóra,egy igaz ölelésre. Várok egy esélyre,egy véget nem érő táncra, Egy egész életen át tartó,önfeledt románcra, De az álomnak vége,így nem lehet tovább élni. Fel kell újra állni és tovább kellene lépni. Tudom,hogy esélytelen vagyok,s felemészt a holnap, De mig ölelésed nem érzem,örökké keresni foglak!

*by Sz@by-X

Una carta de amor...para ti !

Esta noche y no puedo dormir... Me encuentro sentado frente a la ventana,y pensar...pensar en ti. Pensado mucho en ti estos ultimos dias y aunque me cueste admitirlo,te extrano,me haces falta! Entre todo el ideas,que esta dentro de mi cabeza, esta tu recuerdo que aparecer con una gran sonrisa. Eso ilusion se desvanece tan pronto como aparece y vuelvo a la realidad...tu no estas aqui a mi lado...es solo una hermosa suena! Por que no tengo el coraje para contar que siento ? Hoy estas tan lejos de mi,y deseo tanto poder tomar tu mano y sentarme junto a ti,sin decir una palabra con los labios y decir todo con el corazon. Realmente me angustia esta distancia...si pudiera,en este instante estaria a tu lado,y te diria que eres muy importante para mi. Sabes por que nunca te lo dije? La respuesta es sencilla,por miedo a un rechazo...tu me ves solo como un amigo pero tu para mi,eres mucho mas que un amigo,mas que un hermano,eres mi vida y mi corazon. Sufro mucho y me duele en el alma,no estar cerca de ti... Por eso escribo esta carta ahora...

necesito desahogarme,necesito llorar porque siento la tristeza que abre un hoyo cada vez mas profundo en mi alma... Tu no savez quanto te necesito... Mi corazon te necesita para seguir viviendo...y aunque tu no sientas por mi lo que yo siento por ti,seria muy feliz con poder ver todos los dias mi reflejo en tus ojos,con escuchar el sonido de tu voz pronunciando mi nombre,con respirar el misma aire que tu respiras... Solo con eso me conformaria y te aseguro que viviria alegre,aun sabiendo que nunca me amarias como yo a ti.

Si lees esta carta podras darte cuenta,de que cada palabra en ella escrita,es un suspiro de amor por ti...

Timpul

Vad pe ceas minutele trecand... Si te astept in noapte plangand. Intirzii sa-mi apari in viata, Incet moare in mine orice speranta Visele dispar cu fiecare secund... Nu stiu unde pot sa ma ascund, Sa nu mai simt tristetea,durerea Ce imi chinuie la orice pas inima Se scurg orele,fug spre viitor In intuneric stau,tremur de dor... Pe obraz se prelinge o lacrima Ca nu pot sa iubesc cu patima. Nu pot face nimic,timpul trece Sufletul meu e pustiu si rece... Nu mai pot da timpul inapoi... Doar o dorinta am,ca sa mor! Timpul meu se scurge incet... Eu nici nu mai stiu ce sa cred, Dar simt cum in sine ma pierd!

*by Sz@by-X

Mosolyogj !

Az él igazan,ki mindig nevet,

Kinek a szive csupa szeretet, Kinek lelke az élettől vidám, S himnuszt zeng az éj hajnalán, Minden könnyéből virág fakad, Az élet harcterén győztes marad. Mindenki tudja,mennyit ér az álma, De egyet lépj boldogságod irányába! S meglátod,ha bátran mosolyogsz, Az élet útján vidaman átrobogsz.

*by Sz@by-X

Elgondolkodva...

Naivan szulettunk mind erre a vilagra, Az elet megtanit,ne bizz barkibe hiaba Nincs semmifele utmutato,hogyan elj, De a tapasztalatod segit,hogy tuleld. A csalodasok megerositik lelkunket, Tanulj belole,hogy konnyen elviseld Szived legyen tele mindig szeretettel, S megerzed a helyes utat,mit elned kell Ha tiszta szivvel eled az eletedet S a felszin alatt latod a lenyeget Akkor eljon az a pillanat,meglatod Mikor igaz szerelmedet megtalalod. Mikor hirtelen egy ajto elotted bezarul Azt tanacsolom:ezert te ne legy szomoru Inkabb keress,s lass egy masik ajtot, Mit a sors most szamodra kinyitott. *by Sz@by-X

A Hazudozo meseje...

Ma különleges napban volt részem...ma kiderült az igazság.
A Hazudozó megtudta h.minden fáradozása hiába volt!
Na de elkezdem mindjárt az elején... Egyszer volt,hol nem volt valahol a nem is ojan messzi tavolban egy Hazudozo. Ez a Hazudozo abba lelte oromet,hogy lepten nyomon hazudjon,hogy a figyelem kozeppontjaba keruljon...ez a senki igy erezte magat valakinek. Egyszer egy napon a sors ugy hozta,hogy megismerhettem a Hazudozot. Hat bevallom eleinte ojan szepen beszelt,mert ojan jol hazudott...lassan kezdtem hinni neki. De alig kis ido mulva kimutatta a foga feherjet(ami nem is volt ojan feher)...es rajottem: ez egy semmirevalo hazug,aki ugy kelti magara a figyelmet,hogy hazudik,de vegul is bodogtalan me anyit hazudik,hogy a vegen belebonyolodik sajat hazugsagaiba. O azt hitte ojan hulye vagyok,hogy csak ugy az orromtol vezethet a sztupid hazugsagaival,de hat nagyon tevedett...en nem hittem neki egy szavat sem. Teltek a napok,s doltek a hazugsagok...az ido mullot de o meg mindig nem akart igazat mondani,csak folytatta hamis szinjatekat: a veletlen balszerencse minden lepesen utolerte, hirtelen memoria vesztese allt elo,a hivatalok elotte bezartak,a csaladtagok meghalltak,s o sulyos beteg lett,akinek mar keves van hatra s haldoklik! Kivancsi voltam vajon medig kepes elmenni...izgatottan vartam...vajon most mi fog tortenni! S a bolond Hazudozo elvezte hazugsagainak minden percet,s oromet lelte abba,hogy a figyelem most ra iranyul...ezert szerintem kepes lett volna sajat halalat is eljatszani,mocskos szajabol kiaramlo hazugsagokkal. De ennyit tartott a szinjatek...lehullt a lepel s en felfedtem az igazsagot elotte...vagyis hiaba minden hazugsag,nem er mar semmit,mert egy szavat sem hiszem! Most mar legordulhet a fuggony...mert vege az eloadasnak;a Hazudozo ott marad egyedul az elet szinpadan...s majd monologba kezd az uj hazugsagaival,amig nem jon egy masik naiv ember akinek fejet megtomheti semmirevalo,alattomos,elore kitervelt,ocsmany hazugsagaival. Majd mikor elfaradtal a sajat hazugsagaidban,szallj kicsit magadba s gondolkozz...aztan nezz tukorbe s ha latod arcodat pirulni,akko hagyd...mert szegyelheted is magad,mijen semmirevalo ember vagy...aki csak a hazugsagnak el! Most elgondolkodom azon,hogy....VEGE!?!...vagy lesz folytatas?!