Szomoru gondolatok...

Az idő az ellenségem,ahogy múlik,úgy változok, Semmi nem jó már,s minden percet elátkozok, Lelkem üres,mint a madár száll,a szabad égen, De a testem rabja e földnek,úgy mint régen. Valami megváltozott és semmi sem a régi már, Az életben rám most már,csak a szenvedés vár. Sötét lett a nappal,s túl sötét az este is, A valóság túl szomorú,az álomvilág meg hamis. Nincs akiben megbízzak,nincs akit szeressek, Elfogyott az erőm,hogy csak álmokat kergessek. Nincs senki velem,s nem tudom mi a szerelem, De én minden nap csak a helyes utat keresem. Jól tudom,hogy egyedül az életbe,semmit nem érek Belevesztem e magányos világba,magamtól is félek Az ajtót magamra zárom,mert beszürkülnek a színek Éjszakánként,mint gyertyaláng,az érzések kiégnek. Elfutnék az emlékeim elől,de nincsen hova, Hisz a multat nem tudom elfelejteni soha. Talán meg tudnék élni a jóban és a rendben, De nem tudom,hogy ébresszek zajt a csendben. Nem várok már csodákra,nem várok a fényre. Csak egy őszinte szóra,egy igaz ölelésre. Várok egy esélyre,egy véget nem érő táncra, Egy egész életen át tartó,önfeledt románcra, De az álomnak vége,így nem lehet tovább élni. Fel kell újra állni és tovább kellene lépni. Tudom,hogy esélytelen vagyok,s felemészt a holnap, De mig ölelésed nem érzem,örökké keresni foglak! *by Sz@by-X

Tweet