De ezeket a boldog perceket a vagonba belépő kalauz megjelenése szakítja meg.
Hirtelen elfogott a félelem,talán néhány másodpercre még a lélegzetem is elállt.
A kalauz,aki voltaképpen olyan negyvenes éveiben járó,kicsit pattanásos arcú,dundi nő a velem szembeni ülésre csapja le méretes fenekét s kotorászni kezd táskájában.
Megijedek,s az első pillanatban,azt sem tudom,hogy mit csináljak,de aztán uralkodni kezdek magamon s próbálok úgy viselkedni,hogy ő ne vegye észre a bennem zajló eseményeket.
Nagy meglepetésemre a táskából egy kis tükör került elő,amiben bámulva magát a kalauznő szorgalmasan piszkálni kezdi ápolatlan s rendszertelen fogsorát.
Kíváncsiságom parancsolt a szememnek,hogy nézze őt,amikor hirtelen visszanézett rám s elmosolyodott,én pedig kis iskolás gyerekként zavarba jöttem.
Úgy éreztem órák telnek el,amíg a vonat beér az állomásra,pedig csak pár percet tartott az út.
A nőre nem még mertem ránézni,csak fél szemmel sandítottam néha felé,ő sem nézett rám,csak a kezével való fogápolás után virító,bíborvörös ajakrúzzsal vastagon kifestette a száját.
Undorító dolognak tartottam egy nőtől az ilyen jellegű viselkedést,de arra gondoltam,hogy talán randira készül egy ugyanilyen gusztustalan,hájpacni sztrájkoló BKV-s ellenőrrel,ami már nem lepne meg.
A vonat végre befut a pályaudvarra,s én örülök annak,hogy megúsztam a jegy nélküli utazást,közben szinte megfeledkeztem a fővárosban zajló közlekedési káoszról.
A Nyugati Pályaudvarról a 6os villamoshoz sietek,s mivel a hangosbemondó tájékoztat minket,kedves utasokat,türelmünket megköszönve,hogy a villamos helyett,a pótlóbuszok csak húsz percenként közlekednek,újra rágyújtok.
Körbenézek,s azon töprengek,hova fog felférni ez a sok ember,aki velem együtt,itt a megállóban vacog.
Csodálkozva nézek az érkező járműre,s nem hiszem el,hogy 2010ben lehet még ilyet látni:Mint a heringek a konzerves dobozban,úgy álltak egymás mellett az emberek,még a lépcsőkön is utaztak.
Bosszúsan szívom tovább a cigit,s inkább lemondok a felszállásról,nem is próbálkozok felgyúródni.
-Majd a következővel megyek,talán azon nem lesznek ennyien-gondoltam magamban,de tévedtem.
A busz nagy nehezen becsukta a koszos ajtókat,s elment,hátrahagyva a hideg által kínzott,egyre jobban idegeskedő utasokat.
Telnek a percek és én is ott állok egy helyben,megdermedve,közben a nap hátralévő részén gondolkodok.
Egy újabb "konzerves doboz" gurul be a megállóba,amire sikeresen,de elég nehezen férek fel.
Nagy szerencsémre a 4 megállót én is az ajtóban,a lépcsőn utazom végig.
A nagy tömegben mozdulni sem lehet,hiába próbálok mocorogni kicsit,hogy elforduljak,nem sikerül.
Türelmesen szenvedem a "kellemes" utazást,de annyira azért nem zavar a tömeg,mert a sztrájk miatt ezt természetesnek fogom fel.
Végre megáll a busz,s a Blaha Lujza téren lassan szétszéled a tömeg,én is leszállok.
Mélyet szippantok a friss levegőből,s akaratom ellenére is elmosolyodok:-Nahát,ezt is túléltem...motyogtam magam elé,s az ócska rozsdatest felé tekintek,amelyen utaztam,ami már újra megtelt.
Az aluljáró felé indulva,csak nézek magam elé,szinte nem is veszek tudomást a külvilágról,és egyre csak a történteken töprengek.
Hogy miért is alakult ki ez a helyzet,annak megvannak a sajátos okai,de miért mindig az egyszerű embereknek kell szenvednie a mások bunkósága miatt ???
Már ekkor tudtam,hogy ez a kaland nagy hatással lesz rám,s az biztos,hogy ezt a napot nem felejtem el soha!
Elhatároztam,hogy metróval folytatom tovább utamat...
Az,hogy ez eddig miért nem jutott eszembe,magam sem tudom,de a gondolatot cselekedet követte.
A bejáratnál sehol nem láttam ellenőrt,csak 1-2 biztonsági őrt,akik unalmukban az ott lődörgő rendőrökkel vitatták a semmit.
A huzatos mozgólépcsőzés után az internet-terminál mellett vártam a következő metrót,s közben az állomáson elhelyezett kijelzőkön reklámot néztem.
Érdekesnek találtam,hogy a már megszokott tömeghez képest csak közepes volt a forgalom.
Ahogy bámulom a klipet,odajön hozzám egy olyan harmincasnak kinéző,magas fickó s megszólít valami furcsa,idegen nyelven.
Nem értettem pontosan a kérdését,csak annyit halottam,hogy a Deák Ferenc térről lehetett szó.
Gondoltam,azt kérdezi melyik oldalon kell felszállnia a metróra ahhoz,hogy eljusson oda,így hát könnyedén mutattam neki a másik irányba s angolul csak ennyit mondtam: -azon az oldalon kell felszállni -válaszoltam olyan magabiztosan mintha én is pesti lennék.
A srác,aki valószínűleg már jóval 30 felett járt,erősen rövidre nyírt frizurájával,átlagos ruházatával,s méretes hátizsákjával tipikus turista figurának nézett ki,hálásan rám néz s tört angollal motyog egy köszőnömöt.
Kis idő múlva beszállok az éppen akkor begördülő,Örs Vezér tere felé továbbrobogó metrószerelvénybe.
A kocsiban egy csoport fiatalon kívül,kik hangosan nevetgéltek,senki sem volt.
"Tin-Tin...Kérem vigyázzanak!...(-a BKV-sok sztrájkolnak-kiáltja az egyik fiú,s újra röhögnek.)-...az ajtók záródnak!-hangzott a felszólítás,s a metró elindul.
A poénon én is elnevetem magam,közben erősen kapaszkodom,mert a metró felgyorsult,de aztán pár másodperc után már meg is érkezünk a Keleti pályaudvarra.
Kifelé menet még hallom az állomásról távozó metró dübörgő hangját,ami eltereli a figyelmemet az erős huzat által okozott kellemetlen mozgólépcsőzésről.
Úgy közeledtem a 80-as trolibusz végállomásához,hogy előre felkészültem a várakozó embertömegre.
A már félig megfagyott emberek szerint jár a troli,de sokkal ritkábban mint eddig szokott.
Gondoltam nem fagyoskodok megint,inkább elindulok gyalog,de mire elszántam magam,hogy elinduljak,bekanyarodik a 80-as,és sáros lámpáival arcomra kacsint.
Az ócska trolin is jéghideg van,mert nem lehet becsukni rendesen az ablakokat,és az ajtók alatt,de felett is méretes rések várnak a "csekély" 300 forintos jegyet lyukasztó utasokra.
A két rövid megállós,de hagyományos gyúródással tarkított döcögés után végre megérkezek az Aréna Plázához,s megkönnyebbülten fellélegzek.
Több órás barangolásom után itt állok a Tesco áruház előtt és nem jön,hogy elhiggyem: valahogy megérkeztem az úti célom végállomásához.
* * *
A gyöngéd vásárlásom után kissé szomorúan gondolok a hazafelé vezető,hosszú útra...
Az idő hamar elrohant,észre sem vettem amikor besötétedett.
-Itt az idő,nem szabad tovább halogatni az indulást.Nos hát harcra fel!-gondoltam magamban és elkezdem tervezgetni a hazafelé utazás lebonyolításának mikéntjét.
El is indulok a megálló felé,de pont akkor ment el a troli,így hát gyalogolok tovább,a Stadionok felé.
A város hótakarójának eleganciája teljesen lenyűgöz,csak a morcos,egyre jobban felerősödő széllel még nem vagyok barát,ő még makacsabbul ráncigálja kabátomat.
Az Ifjúság útjánál látom ahogy emberek sokasága éppen egy rozoga 95ös buszra próbál felgyúródni.
Én se vagyok rest,odasietek és valahogy sikerül nekem is felülni,azaz felkapaszkodni az utolsó lépcsőfokra.
Indulás előtt még hallom,ahogy egy dühös asszony,hisztérikusan veregeti a sofőrkabin ablakát,s szégyentelenül üvöltözi a vezetőnek:
-Maguk nem normálisak!Az emberek segge szétfagy a megállókban,és mit csinálnak?Magasról leszarnak minket...Átkozottak.Ezek nem normálisak...-kiáltotta most már az utasok felé,de többet már nem hallottam,mert az induló dragacs fülsiketítő zaja elnyomta a nő hangját.
Alig indult el a busz,talán egy megállót ha utaztunk,amikor hirtelen BUMMM...Szszsz...-hallatszott,és már húzott is félre a jármű.
Bosszúságunkra a sofőr sajnálkozva,de némi iróniával jelenti be,hogy kilyukadt a kerék,s a busz nem indul tovább.
Senki nem örül a hírnek,egyre nagyobb a felháborodás,és a hisztis nő kiborul:
-Nem félnek az Istentől?Ő látja,hogy csúfolkodnak velünk,törzsutasokkal...-s a meglepett tömeg felé fordul- Na,ezért nem is veszek már 10 éve se jegyet,se bérletet...ezek nem érdemelnek egy forintot se,menjenek a pokolba!
Én is,a többiekhez hasonlóan mosolygok a nő szavain,s elindulok vissza a Stadionokhoz,az 1es villamoshoz.
Itt is sokan,a kabátjukba behúzódva türelmetlenül várakoznak.
Figyelem,ahogy egyesek idegességükben folyton az órájukat nézik,mások az üres sínpálya felé tekintenek,a bulizni induló fiatalok csoportja pedig viccelődik.
Egy középkorú asszony,vékony harisnyában,rövid miniruhában elindul felém,ringatva bálna méretű testét.
Virítóan kifestett,kifejezetten csúf arcú,festett szőke hajú cigányné volt aki előbb tüzet kért,aztán szemtelenül felajánlotta "ilyen hidegben,meleg punciját",amit én egy "köszi NEM"-el diszkréten el is utasítottam.
Kissé zavarba jöhettem,mert az adakozó "szépség" hangosan felnevetett,s a hosszú,festett körmű újaiban tartott cigarettából nagyot szippantva tovább lépett.
Észre sem vettem a megállóba érkező villamost...
A villamoson meglepődtem,amikor egy különc polgár jegyet lyukasztott...
Talán ő nem tudja,hogy sztrájk van,s az ellenőrök nem mernek előbújni,mert félnek a feldühödött utasok esetleges bosszújától?
Vagy talán valami"tisztességes,becsületes"vezetői állása van,s"szerény" fizetéséből megengedheti magának ezt a luxust,hogy sztrájk idején is meglyukasztja az "olcsó"jegyet.
Lassan döcőgők két megállót,s a Hidegkúti Nándor Stadionnál leszállok.
Szomorúan veszem tudomásul,hogy innen már csak gyalog tudom folytatni tovább utamat...
Útnak indulok,közben a nap eseményei sorban vissza játszottak emlékezetemben.
Szervezetem lassan megszokja a hideget,s már nem is zavar a sűrűn,nagy pelyhekben eső hó.
Olyan 35 perc gyalogolás után végre hazaérek és fáradtan hajtom le fejemet a párnára.
Ez a sztrájk napi kaland teljesen kimerített...
Utóhang:
Pár nappal a történtek után lázasan fekszek az ágyban és fájó torokkal,forró,citromos teát szürcsölgetek amikor a tv rendkívüli hírként közli,hogy véget ért az egy hetet tartó BKV sztrájk.
