Nagyon hideg januári éjjel van és nagy pelyhekben esik a hó...
A város zaja lassan elnémult,az utcák kihaltak,csak egy fiú kissé nehézkes léptei alatt ropog a fehér hótakaró.
A kegyetlen szél ide-oda ráncigálja a kabátját,s a fiú nagyon fázik.
A hasa korog az éhségtől,arca gyötört a fáradtságtól,de ő határozottan megy előre,de hova azt még ő sem tudja...
Egy-két nevetgélő fiatal kikerüli őt,nem is figyelve rá elmennek mellette,és a fiú némán halad tovább.
Üres zsebeiben kotorászik,s a megtalált cigarettacsikkre rágyújt.
Mélyeket szippant a büdös bagóból és a füsttel együtt a hideg levegő is beáramlik torkán,köhögni kezd.
Egy aluljáró lépcsőjére leül megpihenni...
Üres tekintetével mereven a semmibe néz.
Egyre jobban fázik,a hideg huzat kedvesen simogatja arcát...
Elővesz egy kis gyertyát,s meggyújtja.
A lángot csodálva eszébe jut a délután amikor a kopott szövetkabátja zsebében talált néhány aprópénzen megvásárolta a gyertyát,ami most kezeit melengeti.
Egy darabka papírra nagy szorgalommal írni kezd...
A szíve hevesebben ver,s pumpálja a vért az átfagyott újaiba,azok pedig a papíron életre keltik a fiú gondolatait,emlékeit.
Az idő lassan telik és az éjszaka mind hidegebb...
Az eddig meleget sugárzó gyertyaláng már alig pislákol,amikor a fiú összekucorodik és fogait összeszorítva alig hallhatóan motyogja:
- Mi atyánk ki vagy a mennyekben,
Szenteltessék meg a te neved...
Az ima után fejét a térdére hajtja,könnyes szemeit lecsukja s pár perc múlva mély álomba merül...a gyertya lángja is kialszik.
A sápadt hold után az álmosan pislákoló nap gyenge sugarai világítják meg a várost és egy újabb fagyos hajnalra ébrednek az emberek...
Pár percig csodálkozva bámészkodnak a munkába sietők a lépcsőn megdermedt fiú testét letakaró mentősökön.
Néha összesúgnak s a fiú imába kulcsolt kezeit bámulva sajnálkoznak.
A leégett gyertya mellett levő papírlapot egy kíváncsiskodó ember lábához fújja a szél,aki izgatottan olvasni kezdi a fiú utolsó sorait:
"Csak te tudtad rólam Uram,
Hogy soha nem imádkoztam
S nem köszöntem meg neked
Csodás ajándékod:az életet.
S azt sem köszöntem még meg,
Hogy te megbocsájtod bűneimet.
Most a hideg hajnal elszomorított
S fájó szívvel hozzád imádkozok.
Megbántam én minden bűnömet
És öledbe hajtanám le a fejemet.
Vedd karjaidba elfáradt testemet,
Örök álomba ringasd gyermekedet!"
Tweet
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése