A vasútállomás egy félreeső padján üldögélek,türelmesen várakozok.
Nézem a pályaudvart,a reggeli csöndesebb időszakban van,még nem nagy a sürgés-forgás.
Alig indul s érkezik egy-két vonat,közben én mélyen gondolataimba merülök.
A vonat-akár az életem-csak halad,halad előre a végtelen ismeretlen felé,időnként befut egy-egy állomásra,ott megáll,leszállnak az eddig utazók,s az újabbak szállnak fel,ahogyan a körülöttem élő emberek is belépnek az életembe,majd egyszer ki is lépnek onnan.
De vannak olyanok is,akik egész életem során velem együtt utaznak,s meghatározzák azt,hogy igazából merre is kanyarodjon a vonatom.
Egy vonat iránya kétféle lehet:van a rendesen menetrend szerint,egyenes,és csak ritkán elkanyarodó síneken futó gyors vonat,vagy az ide-oda kacskaringózó,legtöbbször hátra fele tolató,lassú vonat.
Az én vonatom valahol a két kategória között mozog...
Sok év telt el úgy,hogy a vonatom egyenes síneken futott,de aztán valahol két állomás között hirtelen letért a megszokott pályáról,s a téves útirány felé haladt nagy sebességgel.
Később hiába próbált visszafelé tolatni,nem sikerült,mindig kisiklott.
Ma egy újabb állomáson fékez vonatom,megáll előttem s én felnézek rá.
Most is itt van előttem,de nem tudom,hogy merre mehet tovább ezután,hogy egészen más irány felé vegye útját mint amerre eddig járt.
Felszállok rá,s elindul velem a jövő messzesége fele...
Minden egyes kilométer megtételével jobban érzem azt,hogy egyre közelebb kerülök Hozzád,aki valahol már vársz rám.
Tudom egy napon arra az állomásra is elérkezik vonatom,amelyen Te fogsz felszállni...
Szinte már látom is ahogy ott állsz s integetsz mosolygó arccal,én pedig csókot küldök neked,s boldogan visszaintegetek.
Vajon meddig utazol majd velem?
Hol fogsz helyet foglalni az életemben?
Egyszerűen csak egy utas leszel a többi között,vagy velem együtt a mozdony vezetőfülkéjében foglalsz majd helyet?
Én boldogan nyitnám ki neked a fülke ajtaját,hogy irányítsd a további életemet,vezesd a mozdonyomat.
Éles füttyszó és hangos fékcsikorgás szakítja meg a csendet...
Elzsibbadt végtagokkal felállok a kemény padról,s kíváncsian körülnézek:csendes éjszaka van,kihalt az állomás,egy érkező vonat épp most állt meg.
Szomorúan elindulok haza a pályaudvartól távolodó kis,szűk utcán,ahol az álmos lámpák alig világítanak.
Eszembe jutnak az előbbi gondolataim,s a szemembe szökött könnycseppeket arcomra szárítja a hűvös szél.
Hiába vártalak,ma sem jöttél az életembe...de talán majd holnap...
Tweet
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése