Egy zaklatott lelkiállapotú nap után hideg vízzel lemosom gyötört arcomat,majd kissé megnyugodva a tükörben nézem az idő által festett ráncaimat.
Bosszúsan szólok a tükörképemhez:
-Na mi van,mit nézel?Tudom,hogy idegesítő vagyok,pont ezért nem is szeret senki.
Nagy meglepetésemre az arc rám néz,válaszol:
-Á,dehogy,te nem idegesítő vagy hanem érdektelen sokszor.Mintha nem igazán érdekelne már semmi.Csak magadra számíthatsz,nem érted?Ha önmagadat is elveszíted a többi már semmit nem tehet érted...
-Önmagamat?hát szerintem azt már rég elveszítettem...
-Nem,Talán még nem...csak én nem értem miért kapaszkodsz még mindig egy szellemi bunkóba?
-Ezt most,hogy értsem?kérdeztem meglepetten...
-Úgy,hogy használd ki az alkalmat és beszélgess el vele,mondd el neki pontosan mi a bajod és nézd meg,hogy megoldható-e a probléma,mert most úgy érzed,hogy nem is érdekel többet,de szenvedsz mert szereted.A lényeg az,hogy azt mutasd meg,van ambíció benned...neked ambíció kell és dönteni.
-Magam sem értem.Tényleg szeretem,mégis megbántottam.Mindenkit megbántok,és végül mindenki megutál...
-Legyen elég az önsajnálatból,nem vagy már gyerek.Ambíciósnak kell lenned és ha látják,hogy valóban akarsz valamit akkor meglátod jobb lesz neked is nekik is...Én őszinte vagyok veled mert neked az kell,de ez nem azt jelenti,hogy mindegy mit csinálsz...nem szeretnélek manipulálni,de megérteni igen.
-Megérteni?Nehéz engem megérteni...én sem értem meg magam néha és ha én nem tudom megérteni önmagam,akkor nem várhatom,hogy más is megértsen...
-Szembe kell nézni a problémákkal,a félelmekkel.Tudom,hogy nem könnyű,én is ugyan ebben a helyzetben vagyok...Szóval az emberek azt hiszik,hogy te direkt akarsz szenvedni...
-Hát én nem így látom a helyzetemet...mondom kissé ingerülten.
-Persze,hogy nem látod így,mert megvakultál önmagadtól,de tudnod kell,hogy senki sem tökéletes.
A tanácsom az:legyen erőd mert szükséged van rá,hogy küzdj egy olyan dologért ami leköt,egy álomért...
-Álmaim soha nem váltak valóra,mindig csak álmok maradtak és a terveim sem sikerülnek úgy ahogy szeretném...tettem hozzá keserűen.
-Hát ilyen hozzá állással nem is fog...Te valahogy rá kell jöjj,hogy lehetne átvészelni a rázós napokat...felnőtt ésszel,nem pedig gyerekes gondolkodással.
-Épp ez az...mindenki felnőttnek tart,de a szívemben én mindig gyerek maradok s őszintén nem is szeretnék felnőni,hisz a felnőtt élet kegyetlen és rideg.
-Semmi baj,a legtöbben így vagyunk vele...csak legyenek céljaid,kicsik először,hogy később büszke lehess magadra.Hidd el akkor veszed észre majd,hogy az életed soha nem volt monoton.Jól tudom,hogy nehéz de muszáj lesz megkeresni az apró célokat az életedben mert így nem mész előre csak hátra...
-De azt hogyan?kérdezem kissé félénken.
-Minden csak rajtad múlik,csak akarni kell!Érted?Ennyi a rejtély kulcsa...az akarat.Az ember a boldogságot vagy a szomorúságot ezt választhatja,és ha választhat akkor minek mindig a legrosszabbakra gondolni?
-Jó,megértlek,de egyedül senki nem lehet boldog.Én is ezért vagyok szomorú,mert egyedül vagyok...
-Senki nem akar szomorú lenni,de te valahogy mintha ezt keresnéd...persze te sem vagy egyedül,csak azt hiszed,mert úgy drámaibb.Nézzél már szét...!Ne állj szembe a világgal,fogadd el,hogy te egy egészséges ember vagy probléma megoldó képességgel,szociális intelligenciával aki igen is tud barátokat szerezni...Te nem vagy buta gyerek,nem szabad,hogy beleess abba a csapdába,mint a többi...
-Milyen csapdába?-kérdeztem már kíváncsian...
-Hát azokéba akik nem tudnak beilleszkedni sehogy a társadalomba,akiket már nem érdekel senki és semmi.
Te csak hallgass rám,és meglátod hamarosan minden másképp lesz.
-Ezt nem értem...hogy-hogy hallgassak rád?
-Ez azt jelenti,hogy te elfogadod a tanácsaimat,s bízol bennem.Én meg megpróbálom a jó felé vezérelni az életedet és megígérem neked,hogy melletted leszek amennyire csak tudok.
-Hát érdekes volt ez a beszélgetés és remélem hasznos is,úgyhogy hát legyen.Holnaptól te irányíthatod az életemet...
