gondtalan jatek
Néha olyan jó volna újra gyermekként gondtalanul játszani :) s nem így felnötként az élet nehézségeivel nap mint nap megküzdeni!:(
Tweet
Metamorfózis
Az elmúlt időszakban már többen is megkérdezték tőlem: miért nem írok mostanában, egyáltalán miről is szólnak, mit is jelentenek az írásaim?
Nos, úgy érzem, erre a kérdésre nem igazán tudok egy pontos választ adni.
Sok minden történt velem az utóbbi időben...de ezt most nem részletezném!
Persze kicsit el is lustultam, de sokszor úgy érzem hiába is írok, mert nem jók az írásaim, és senkit nem érdekelnek az átvitt értelmű, csupa érzelemmel teli írások.
Én arra születtem, hogy mindig új utakat keressek, egyre több mindent fedezzek fel, ezért új módszereket
vezettem be, és így eredeti elképzeléseket dolgozhatok ki és valósítok meg.
Írásaimban burkoltan egyenlőséget vonok a kétség és a Jövő, a fájdalom és a Múlt között.
Ebben sokat segít, hogy teljes mértékben kihasználhatom a kreativitást és a kifogyhatatlan ötlet forrást, ami nem más, mint maga az Élet.
Régebben eljutottam addig, hogy szellememben szétfújtam minden emberi reménységet, s a depresszió egyre mélyebbre gyökerezett lelkemben.
Minden kis örömre a vadállat nesztelen ugrásával vetettem rá magam...de soha nem lehettem boldog.
Aztán egy nap hirtelen minden megváltozott !
Rájöttem, hogy nekem nem szabad a hagyományos és jól bevált módszereket követnem !
Az én feladatom az, hogy mindig újat, valami eredetit, de főleg egyedit alkossak.
Olyat, amelyet eddig még senkinek nem jutott eszébe vagy még senki sem mert megírni.
Csak egészséges mértékben szabad határozottnak és nagyképűnek lennem annyira, hogy kijelentsem, néha úgy érzem, olyan vagyok, akár Arthur Rimbaud (1854-1891), a híres francia szimbolista költő, de nem teszem, hogy ne bántsak meg senkit.
Volt már olyan érzésed, hogy semmit nem értesz és a körülötted élő emberek nem értenek meg téged?
Én átéltem már ezeket az érzéseket, de kérdéseimre nem találtam választ soha.
A jelenben már csak próbálom úgy élni az életemet, hogy kihasználok minden felkínálkozó lehetőséget, és nem érdekel mi lesz holnap, csak a mai napon jól érezzem magam.
Gondolom, ez nem igazán az amit a társadalom elvár tőlem...de kurvára elegem lett abból, hogy megfeleljek a "világ" előírt szabályainak, és mindig arra törekedjek, hogy a demokratikus társadalom által létrehozott skatulyákban "éljek".
Régóta nem érzem magam szabadnak, és már nagyon elegem van, hogy Valaki mindig megmondja nekem mit, mikor, hogyan, hol, ...csináljak !
Nem törődök azzal mit mondanak mások, s nem érdekel, ha kinevetnek vagy ujjal mutogatnak rám.
Többé már nem nézek hátra, csak megyek, amerre hívnak az álmok és a sorsomat is úgy alakítom, hogy vágyaimnak, céljaimnak megvalósításához a megfelelő pozitív energiákat hozzam az életembe.
Összefoglalva, a lelkivilágom teljes átalakulási folyamatának képsoraiba, egy metamorfózis pillanataiba nyer betekintést a kedves blogolvasó.
Hát nagyon remélem, hogy sikerült elég érthetően megválaszolnom a kérdéseiteket és ne feledjétek továbbra is várom a bloggal kapcsolatos ötleteket, kérdéseket, vagy kritikát...a szabyx83@yahoo.com e-mail címen !
Tweet
Fohász
Hatalmas Isten, égi Atyám!
Tehozzád fordulok, mert csak te vagy egyedüli reményem.
A sötétség egyre mélyebbre húz le engem, és azt hiszem eltévedtem.
Valahol, valamikor letértem fényes ösvényedről, s azóta is szüntelen bolyongok, céltalanul kóborlok egy idegen ország poros útjain.
Most, amikor felragyognak csillagjaid, és meggyúlnak a város fényei, a lelkem is fellángol, mert érzem, hogy Te itt vagy velem!
Imára nyílik ajkam, és fohászkodok előbb anyámért, melynek áldott méhe szült, táplált.
Légy oltalmazója kedves szüleimnek, kik otthont adtak nekem, és add, hogy ők legyenek jelképei az igazi, boldog életnek.
A mélységből kiáltok hozzád: világosíts meg, mutass kiutat a mélyből és engedd, hogy megtaláljam életem célját!
Kérlek, nyisd fel szemeimet, hogy megláthassam a tiszta utat, s nyisd meg elmém, hogy tudjam, miként járjak ezen az úton.
Vezéreld cselekedeteimet és vigyázz lépteimre, mert én is hozzád tartozok, akár a levél, mely az élő ágba kapaszkodik, hogy általa éljen és azt éltesse.
Lobbantsd lángra újra lelkemben a szeretet tüzét, és erősítsd meg hitemet, hogy megújult erővel szolgálhassak kegyes akaratodnak.
Költözz be szívembe, hogy többé ne veszítsem el a reményt, és mindörökre megmaradjon a szeretet, ami mindent éltet.
Ámen.
Tweet
a visszautazás...
Hiányzik Budapest...
Várom már, hogy setáljunk a város kihalt utcáin, te, az örök csavargó életem és én.
Csak mi, két idegen lélek ugyanazon végtelen univerzumban bolyongva...
Hamarosan újra ajkamra leheli forró csókját, miközben két karja angyali szárnyként fonódik össze testemen.
Neki nem számít mennyire fáj, hogy hiányzik, s nem számít mennyire lehetetlen őt elfelejteni...
Én pedig egyszerűen képtelen vagyok ellenállni az érzéseimnek, és lenni őnmagam.
Nehéz hinni még tündermesékben, de minden nap felfedezek valami olyan dolgot, amit soha nem láttam, nem tapasztaltam...viszhangok folyosókon, melyek beszélgetéseinket suttogják, vagy épp nevét kiálltják.
Szürkületkor, mosolygó arcát látom az álmos napban, és féktelen vágy, varázslatos hangulat kerit hatalmába.
Minden olyan mintha soha nem mondtunk volna ki, hogy vége, mintha soha nem válltak volna el útjaink!
Talán ezért is rémiszt meg néha a visszautazás...
Azt sem tudom, hogy ezúttal mi fog lenni...
Szerintem egyre több lesz a mesélnivaló, és már kevésbé az együtt töltőtt idők varázsa .
De vajon mi meddig fogunk lenni?
Egy pillanatra, pár perc vagy néhány napig, ki tudja, de az álom itt még nem ér véget, mert amig te létezel, nem lehetek én.
Tweet
Álomvilág
Próbálok úgy élni, mintha elfelejtettem volna, de minden alkalommal, amikor egyedül ébredek, gyengéd érintését érzem bőrömön.Amióta elment, a nappal olyan sötét lett mint az éj, és a világ is annyira hideg nélküle.
Szerintem az a kedves mosoly, tette ragyogóvá a napjaimat.
Hiányzik!
Olyan, mintha semmit sem érnék nélküle, mintha egy hiányzó része volna az én testemnek.
Mától kezdve láthatatlan páncélba öltözve óvom sérült lelkemet a gonosz világtól és inkább nyugodt, biztonságos menedékbe, az álmok világába menekülök.
Itt temetem el örökre édes emlékeinket!
Itt, hol a szűnni nem akaró vágytól forrás fakad nap mint nap, hogy elvesztett énem végtelen szomját csillapítsa.
Az álmok és emlékek birodalma, számomra olyan hely, ahol mindent éreztem: szerelmet, gondoskodást, boldogságot, de hirtelen minden elveszett.
Most már tudom: az életem van itt!
Tweet
Taníts meg !
Már azt hittem, hogy megállt az idő, de végre itt vagy Tavasz!
Még a válladon hordod a tél árnyait, de tudom, a téli dekorációt, egy pillanat alatt megváltoztatod.
Kérlek, vigyél magaddal az ismeretlenbe amikor új világot rajzolsz nekünk!
Néha kissé szentimentálissá válok...
Jobban mondva az egyre melegebb éjszakák mély nyomokat hagynak testemen: a tavaszi szerelem illata teljesen ébren tart, s az arany hold hatására, lépteim nem fáradnak el vágyaim koregráfiájában, a hajnalt várva akár az igazi ideált.
Taníts meg ébredni a reggeli sugárral és engedd, hogy a felkelő napot nézzem!
A puha, bolyhos felhők színes képet festenek a levegőben...
Már olyan szép a rét is, zöldül a fű, rügyeznek a fák, játszanak a mókusok, énekelnek a madarak, és a szél is mind kellemesebben simogat.
Taníts meg érezni a tavasz csodás illatát!
Taníts, hogy halljam szívverésed dobbanásának hangját, amint épp felém szaladsz...!
Tanítsd meg a Világot, az Életet egy nap alatt megélni, akár a pillangók, hogy tudjak repülni, elrepülni ebből a képzeletbeli ketrecből, melyben évek óta fogva tartasz, ha a narancssárga naplemente a városra elhozza az éjjelt.
Tweet
Február=Farsang
Mottó:"Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál..."
(Gazdag Erzsi: Itt a farsang)
(Gazdag Erzsi: Itt a farsang)
Gyors léptekkel közeledik a tavasz, már meg is érkezett Február, és Budapest a farsangi jelmezbálokra készülődik.
De mi is a farsang?
A tavasz várásának ünnepe, amikor az emberek álarcokba rejtőzve mulatoznak és a rideg téli hónapokat búcsúztatják.
Már én is nagyon várom a nap lágy simogatását, a virágzó fák illatában lubickoló szellők suhogását, a visszatérő madarak csicsergését, és az újjászülető természet elkápráztató szépségét.
Tweet
A tavasz várásának ünnepe, amikor az emberek álarcokba rejtőzve mulatoznak és a rideg téli hónapokat búcsúztatják.
Már én is nagyon várom a nap lágy simogatását, a virágzó fák illatában lubickoló szellők suhogását, a visszatérő madarak csicsergését, és az újjászülető természet elkápráztató szépségét.
És mégis mozog a Föld...
A nap lelkesen siet nyugat felé, mind aki jól végezte dolgát.
A házak is sötétbe öltöznek a szél cibálta fák között, közben szürke felhők kergetőznek a sápadt hold előtt.
Az egyszerre felvillanó lámpák csillogó fényétől aranysárgává szépül az utca.
Az aszfaltra, melyen hazafelé ballagok, barátságtalan köd költözik.
A szobámba érve elnyúlok a kényelmes bőrfotelon, de nem merek gondolataimba merülni, inkább csak olvasok.
Szívem dobbanásának ritmusára hirtelen vadul hullámzó tengeren, erős viharral dacoló bárkában lebegek...
Megijedve, dermedten ülök és körbe tekintek, vajon valóban ébren vagyok-e.
A szoba közepén a csillár részeges módra, jobbra-balra dülöngél, az öreg szekrény is recseg-ropog, s közben az ajtó fülbemászó, nyöszörgő hangot ad ki.
Az ablakok zörgése táncra invitálja a szoba dekorációit és a gravitáció hatására a falióra is a padlóra siet.
Rémülten bámulom az életre kelt szobát s nem értem mi történik, képtelen vagyok felfogni az eseményeket.
-Földrengés, földrengés - hallom a házból menekülő, emberek eszeveszett kiáltásait...
Futni, rohanni, elmenekülni szeretnék én is, de nem tudok, egyszerűen mintha a földbe gyökerezett volna a lábam.
A mozgó talajból morajlás forr elő, s ijesztő hangulata a lelkembe mászik, kiráz a hideg.
Ekkor a rémülettől, vagy magam sem tudom mitől, de elsírom magam és behunyt szemmel várom az elkövetkezendő véget, ugyanis szentül hittem, hogy meghalok.
Még zokogok, amikor a körülöttem mocorgó tárgyak elcsendesülnek, a hangok hirtelen elnémulnak, és minden olyan mind azelőtt volt.
Lassan én is megnyugszok s rájövök milyen hatalmas ereje van a természetnek, most megmutatta magát.
Megjegyzés:
2011.január 29.-én, este 18.41-kor a Richter skála szerinti, 4,8 magnitúdójú földrengés volt Oroszlánynál, de a földmozgás jól érzékelhető volt Budapesten is.
Tweet
Séta az éjszakában
Az éjszaka közepén, a realitás és képzelet határán lebegve, hagyom magam elmerülni a gondolatok végtelen tengerébe, mégsem jön álom szememre.
Ott fekszek dermedten az emeletes ágyon, közben a sötét szobába lopakodó fények elbűvölő táncát bámulom.
Olyannyira élvezem a látványt, hogy szinte azonosulok vele!
Hirtelen furcsa vágyakozás kerít hatalmába és kivonulok a fekete éjszakába.
Az ezüst színű hold élesen tündököl, a millió apró csillagokkal kidíszített égbolton, s bájosan rám mosolyog.
Elindulok a kihalt utcán.
A magányos lámpák álmosan pislognak felém, a barátságos, tavaszias szellő pajkosan ide-oda ráncigálja kabátomat.
A síri csendet egy gyorsan robogó vonat fülsüketítő füttyentése zavarja meg, de másodperceken belül, a napközben mindig pezsgő, forgalmas fővárosban újra csend honol.
Céltalanul haladok előre, körülöttem a virágzó magnóliák érzéki illatfelhővel csábítanak és igencsak élvezem társaságukat.
Az émelyítő szagtól elvarázsolva, lassú léptekkel sétálgatok tovább.
Frissen metszett, zöld sövénnyel körülvett térre érkezek, melynek középpontjában kis tó díszeleg.
Szürkés-kék, enyhén hullámzó vize visszatükrözi a fák lombját és itt még a csillagok is fényesebben ragyognak.
Még gyönyörködők a víz felszínén kacérul heverésző hold fényében, már-már önkívületbe esve, mikor az ásító nap narancsos színeket fest körülöttem és sugaraival lágyan simogatni kezdi arcomat.
Hüvös hajnali szél nyargal át a főváros felett, az elfáradt lámpák is elalusznak, s egyre élénkebbé válik az ébredező város zaja.
Olyan bizsergető, sokat ígérő reggel ez, melyen én is úgy ébredek valóságnak hitt álmomból, mintha valamilyen csoda fog ma történni velem.
Tweet
Olyan bizsergető, sokat ígérő reggel ez, melyen én is úgy ébredek valóságnak hitt álmomból, mintha valamilyen csoda fog ma történni velem.
BÚÉK !
Nem is jön, hogy elhiggyem, hogy már vége is az évnek!Hirtelen azt sem tudom miről írhatnék...nem kapom a szavakat.A lényeg, az hogy itthon vagyok, együtt a család is és jó tudni azt, hogy olyan emberekkel vagyok körülvéve akik szeretnek és akiket én is nagyon szeretek.Remélhetőleg az elkövetkezendő év sikeresebb lesz mint az elmúlt év, és ezúton kívánok mindenkinek Istentől megáldott, jobb, boldogabb évet!
Érted gyújtok ma gyertyát
Az adventi vasárnap csendjében, mikor felzeng a templomi harangszó, eszembe jutsz Tata.
November 6.-án örök álomra hajtottad fejedet és ma, születésnapi köszontő helyett, fájó szívvel egy gyertyaláng mellett emlékezek rád.
Elképzelem, hogy újra itt vagy és együtt énekeljük el kedvenc templomi éneked:
"Te vagy napvilágom, Te vagy énekem,
Téged várlak Jézus, kínos éjeken.
Oszlasd el a homályt, űzd el a bánatot,
Ragyogjon fel rajtam, szép fényes napod.
Égő várakozás él minden szívben,
Bárha nem is tudja, téged vár minden.
Titkon epedőnek, jelenjél meg nyilván,
Találj meg mindenkit, ki élni kíván.
Találj meg mindenkit, aki elveszett,
Vigye dicsőségre, hatalmas kezed,
Hogy amikor eljössz az ég felhőiben,
Tweet
Oszlasd el a homályt, űzd el a bánatot,
Ragyogjon fel rajtam, szép fényes napod.
Égő várakozás él minden szívben,
Bárha nem is tudja, téged vár minden.
Titkon epedőnek, jelenjél meg nyilván,
Találj meg mindenkit, ki élni kíván.
Találj meg mindenkit, aki elveszett,
Vigye dicsőségre, hatalmas kezed,
Hogy amikor eljössz az ég felhőiben,
Örömmel lásson meg minden földi szem."
Áldásod legyen minden csepp kőnnyön, melyet szerető szívem hullat.
Nyugodt, békés pihenést Tata!
Téli séta Ámorral
Egymás mellett lépkedünk, talpunk alatt ropog a friss, finom hótakaró.
Megérkezünk a már téli álomban szunnyadó, de még így is csodás természet közepébe.
A szemedbe nézek, s ártatlan tekintetedben mintha a világ kicsit szebbnek látszana.
Hajad és vállad a tél árulkodó nyomait viseli, közben a sötét éjszaka halvány árnyékot fest rózsaszín ajkadra.
Sápadt Hold, hatalmas hópelyhek, füstölgő cigaretta, jéghideg kezek, és mégis egy őrült, vad vágy tombol bennünk.
A kialvó cigarettacsikk, egy gyengéd ölelés, egy lángoló pillantás elég, és ajkaink végre összeérnek, édes csókba forrnak össze, nedves nyelveink bódító táncba fonódnak.
Kezemet a kezébe teszem s ráhangolódok a képzeletbeli, szinte álomba ringató muzsikára ami körülvesz.
Meztelen testünk lázban ég az éjszakai fényben...Ő és én...egyre hevesebb az izgalom, aztán a félhomályban hirtelen megtörik a lánc...teljesen eláraszt a mámor, a mágia életre kel.
Úgy tűnik az idő, megállt egy pillanatra és én elvesztődök egy olyan varázslatos térben, amely már majdnem nem is valóság.
Fülembe suttogott szavaid, a féktelen hangulat, az újra meg újra felbukkanó, elfelejtettnek hit, kellemes érzések szinte börtönödbe zárnak.
Hazafele menet, a főváros utcáin a régi falak dohos szaga mellett érzem az évszázadok vibráló türelmetlenségét, mintha már előre tudnák mi fog jönni.
Olyan furcsa ez a kiszámíthatatlan érzés...
Tweet
Újra itt !
Rájöttem, hogy már blogolni is kéne, mert régóta nem foglalkoztam vele.
Nagy szégyen, amit most kell mondanom, de valahogy kedvem se volt rá, hogy őszinte legyek. 
De majd lassan bepótolom.
De majd lassan bepótolom.
Hát igen, gyorsan eltelt pár hónap, az utolsó bejegyzésem óta.
Most visszagondolva az elmúlt időszakra, elég sok minden történt velem.
Röviden csak annyit, hogy újra Budapestre kerültem, ahol megosztva váltották egymást az átlagos, szép, nehéz és kimondottan rossz napok.
Ez így elég tömören hangzik, de most nem szeretném részletezni a történteket.
Egyszer úgyis minden véget ér és ez már a múlté.
De ezzel én már nem is foglalkozom, most is csak úgy "vagyok".
Még mindig egy kicsit magam alatt vagyok, de most már tudom is, hogy miért.
Egyedül érzem magam.
Néha olyan magányosan telnek a napjaim.
Gondolataimban sokszor elbarangolok életem minden állomásához, és érzem azt, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettem.
Szomorúan mosolygok, mert most már semmi nem az, ami eddig volt.
Az élet most is szép, csak immár más világban élek, és felismerem a még mindig bennem lakozó gyermeket, de ugyanakkor rájövök, hogy sok fontos dolgot veszítettem el az elmúlt években.
Szóval, nem is tudtam, hogyan kezdjem el újra az írást, de most, ahogy visszaolvasom a fenti sorokat, úgy gondolom, hogy kezdetnek ez nem is olyan rossz.
Lassan eljött az este és még mindig esik a hó.
Zárom soraimat én is, de hamarosan újra jelentkezek.
Valóság vagy képzelet?!
Fellebben a függöny, én bizonytalanul lépek fel a színpadra.
Körülöttem csupa álarcos emberek mulatnak.
Hirtelen arcomhoz kapom a kezem, s érzem, hogy rajtam is álarc van.
Körbenézek: mindenhol vakító reflektorfény...
A mennyezet csupa dísz, kristály csillárok lógnak, minden olyan csodás, minden fénylik, a háttérben pedig kellemes zene szól.
Engemet is elragad a bál bódító hangulata.
Nézem ezt a sok embert, ahogy kényszerből egymásra mosolyognak, s folyamatosan párt cserélve táncolnak, önfeledten mulatoznak.
Mindenki álarcot visel, senki sem az igazi arcát mutatja...
Pompás kosztümök, drága ékszerek, s díszes maszkok mögé rejtik az igazi értéket: a lelket.
Nem érdekli őket a belső világ, csak a sok elbűvölő hazugság, a színes illúzió.
Nem tudom, hogy a hideg pezsgő, a vörösbor, az erős szivarfüst, vagy a drága parfümök illata miatt, de hirtelen szédülni kezdek, gyomrom görcsbe rándul, szívem is hevesebben ver.
Torkomat megtámadja egy keserű érzés, hányás kerülget, undorítónak találom a látványt...
Hirtelen arcomhoz kapom a kezem, s érzem, hogy rajtam is álarc van.
Körbenézek: mindenhol vakító reflektorfény...
A mennyezet csupa dísz, kristály csillárok lógnak, minden olyan csodás, minden fénylik, a háttérben pedig kellemes zene szól.
Engemet is elragad a bál bódító hangulata.
Nézem ezt a sok embert, ahogy kényszerből egymásra mosolyognak, s folyamatosan párt cserélve táncolnak, önfeledten mulatoznak.
Mindenki álarcot visel, senki sem az igazi arcát mutatja...
Pompás kosztümök, drága ékszerek, s díszes maszkok mögé rejtik az igazi értéket: a lelket.
Nem érdekli őket a belső világ, csak a sok elbűvölő hazugság, a színes illúzió.
Nem tudom, hogy a hideg pezsgő, a vörösbor, az erős szivarfüst, vagy a drága parfümök illata miatt, de hirtelen szédülni kezdek, gyomrom görcsbe rándul, szívem is hevesebben ver.
Torkomat megtámadja egy keserű érzés, hányás kerülget, undorítónak találom a látványt...
Körbenézek, s nem tudom elhinni, hogy hová kerültem.
Kívül a pompa, de alatta nincs semmi, csak hidegség és így a drágakövek is csak üresen csillognak.
Vajon a teremben már mindenki részeg, vagy mindenki olyan ostoba, hogy nem látja ezt?
Hol van az értelem, hol van a szeretet, hol van az igaz való?
Kívül a pompa, de alatta nincs semmi, csak hidegség és így a drágakövek is csak üresen csillognak.
Vajon a teremben már mindenki részeg, vagy mindenki olyan ostoba, hogy nem látja ezt?
Hol van az értelem, hol van a szeretet, hol van az igaz való?
A szemem könnyes...elegem van már ebből a mocsokból!
Megrémülve menekülni akarok, próbálok elfutni!
Megrémülve menekülni akarok, próbálok elfutni!
Rohanok a függöny mögé, ahonnan jöttem, kerülgetve az üres fényűzőket.
Körülnézek, de nem látok sokat, mert sötét van, mégis boldogság tölt el...
Megszokja szemem a sötétet, akkor látom csak, hogy a szobámba vagyok, ami egyszerű és sötét...nincs itt zene, se tánc.
Mélyeket lélegzek, lassan megnyugszok.
Hátamat a hideg falnak döntöm és mosolygok.
Rájövök, hogy ez nem színház és nem is bál, hanem csak egy rossz álom volt, amilyen az élet is maga!
Tweet
Körülnézek, de nem látok sokat, mert sötét van, mégis boldogság tölt el...
Megszokja szemem a sötétet, akkor látom csak, hogy a szobámba vagyok, ami egyszerű és sötét...nincs itt zene, se tánc.
Mélyeket lélegzek, lassan megnyugszok.
Hátamat a hideg falnak döntöm és mosolygok.
Rájövök, hogy ez nem színház és nem is bál, hanem csak egy rossz álom volt, amilyen az élet is maga!
A jövő városa?!
Ma, a kb. 5,8 millió eurós, EU-s támogatás által 2010-ben felújított tordai sóbányába kirándultam.
A tordai sóbánya különleges, az erdélyi sóbányászat történetének valódi múzeuma.
1690-ben három harang alakú, süvegbányát nyitottak a domb tetejéről, ezekben fejtették a kősót a XIX. század elejéig.
1690-ben három harang alakú, süvegbányát nyitottak a domb tetejéről, ezekben fejtették a kősót a XIX. század elejéig.
1854-ben a bánya bezárással fenyegetett, amikor Balázs Emil tervei szerint készített alagutat úgy építették meg, hogy onnan síneken csillékben, lehessen szállítani a sót.
Ez a nagyszerű bányászati megoldás még 80 évre új lendületet adott a tordai sóbányászatnak, de végül a termelést megszüntették.
A sóbánya 1932-ben történt bezárása után feledésbe merült a második világháború idejéig.
A sóbánya 1932-ben történt bezárása után feledésbe merült a második világháború idejéig.
Ekkor újra megnyitották bejáratait, s a város lakossága itt keresett menedéket a légi támadások elől.
1950-1992 között a Ferenc József galéria első 500 métere sajtfélék tárolására, érlelésére szolgált.
A bánya 1992-ben került Torda és Erdély turisztikai látványosságai közé, ekkor nyitották meg hivatalosan a nagyközönség számára.
Az év folyamán a sóbánya hőmérséklete 10-12 ºC, a relatív nedvesség 75-80%.
A sóbánya levegőjének magas páratartalma, egyenletes hőfoka, abszolút kórokozó és pormentessége, gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre.
A sóbánya fakapuján belépve egy 920 m hosszúságú, inkább pincéhez hasonlító alagútba, a Ferenc József galériába jutunk, ez a fővágat, a szállító alagút.
A vágat 526m hosszan földben halad s amikor beérkezik a sótelepbe, az alagút megváltozik, a patkó alakról, négyszög keresztmetszetűre.
A hang csengése is megváltozik: a kemény, sima sófelületekről a hang élesebben verődik vissza.
A hang csengése is megváltozik: a kemény, sima sófelületekről a hang élesebben verődik vissza.
A bányában befelé haladva a galéria jobbra eltér, és egy mellékfolyosó vezet a II.József aknához.
Itt két terasz van kialakítva, fakorláttal lezárva - ez a visszhangok terme, melyet a harang alakú bánya kupolarészébe vágtak.
A sötét fejtési üregbe kiáltott szót 7-12 szeresen halljuk vissza.
Visszatérve a Ferenc József galériába - majd továbbmenve, a bányászok termébe érünk.
A bányában minden fejtési tevékenységet kézi erővel, robbantás nélkül végeztek, s a mai napig láthatók a sófűrészek nyomai a falakon.
A terem közepén egy szép, faragott gerendákból ácsolt lépcső vezet fel és le, a valamikori bányaigazgatósági épületből ezeken a lépcsőkön lehetett a legrövidebb úton lejutni a bányába.
Mivel ezt a járatot szinte kizárólag csak a bánya vezetősége használta, ezért a "gazdagok lépcsője" nevet kapta.
Ezen a lépcsőn leereszkedve, az egy szinttel lentebb található hatalmas teraszról a szintén harang alakú Mária Terézia bányába pillanthatunk le.
A terasszal szemben érdekes jelenség látható: a bánya tetejéből beszivárgó víz kioldotta a sót, a sóval telített víz a bánya falán lefolyva kicsapódott, a só pedig a falon maradt.
Így keletkezett ez a csodaszép "sóvízesés".
Így keletkezett ez a csodaszép "sóvízesés".
A Mária Terézia bánya mélysége a süveg tetejétől az alján levő sóstóig 90 m, a külszíntől pedig, a bánya alja 112 m mélyen van.
A Mária Terézia bányaüreg teraszáról újabb emeletnyire egy keskeny, fakorláttal védett, függőfolyosón, a Rudolf akna legfelső szintjéről pillanthatunk be az alattunk húzódó szédítően hatalmas térre.
A Rudolf akna hosszúsága 80, szélessége 50, magassága 42 m, felső harmada trapéz alakú, oldalfalai teljesen függőlegesek.
13 szintet kell keringve lelépdelni a fenyőfából ácsolt lépcsőházban vagy megvárhatjuk a 7 személyt szállító, csodás látványt nyújtó panorámaliftet.
A Rudolf aknából 1857 és 1932 között bányászták a sót.
Majdnem minden emelet magasságában egy-egy évszámot látunk a sófalba vésve.
Ezek jelölik, hogy abban az esztendőben hol volt a bánya alsó szintje.
Az akna alján, szinte sújt az üreg nagysága, érezzük, hogy mily kicsiny is az ember, és mégis milyen hatalmas dolgokat alkotott.
Körbenézve, figyelmünket a mennyezeten függő sósztalaktitok vonják magukra.
A beszivárgó talajvíz kioldva a sót, hosszú sócsipkék formájában csapja ki a trapéz alakú tetőn.
A sztalaktitok évente 2-3 cm-el növekednek.
A sósztalaktitok akár a 3 m hosszúságot is elérhetik, de nem tudnak nagyobbra nőni, mert saját súlyuk alatt letörve a mélybe zuhannak, ezért a bánya talpán ez a terület le is van zárva.
Itt, a Rudolf bányában van játszótér, bár, minigolf és kosárlabda pálya, bowling, fűtött székekkel ellátott, 200 férőhelyes amfiteátrum, és az óriáskerék.
Az akna összefüggő teret alkot a Mária Terézia bányával, a bányatalpon korláttal elkerített lelátóról lenézhetünk a Mária Terézia bánya alján lévő sóstóra, ami a felgyűlt bányavizek tárolója.
Itt, a Teréz bányában, kellemes meglepetés várja a turistákat: csónakázni is lehet a kis sziget körül.
Visszatérve a Rudolf akna tetejébe, majd a galérián továbbhaladva újabb terembe, a Gizella bányába érünk.
Ez a bánya a Rudolf akna párja lett volna, de amikor elkezdték a kialakítását, felhagytak a sóbányászattal, így a Gizella bánya befejezetlen maradt.
A Gizella bányánál sajnos véget is ért a sóbánya látogatható része.
A Ferenc József galéria azonban tovább folytatódik és elvezet a harmadik, harang alakú, Szent Antalról elnevezett bányához, melyben még 1862-ben felhagytak a sóbányászattal, mert a bánya 108 m mélységben levő talpán már csak homokkal keveredett sót találtak.