Szavak nélkül

Te nézel rám s én téged nézlek

Szavak nincsenek csak a lélek.

Pillantásunk sok mindent elárul,

Minden mondanivalónk kitárul.

Egyűtt halk homályba lépünk,

Nem szólalunk meg,nem félűnk

Csupán egymás szemébe nézünk

S szavak nélkűl is mindent értünk.

Érzem sóhajtásod és lelked moraját.

Te hallod szívverésem heves ritmusát

Ezt az érzést álmodtam sok éven át,

Ez a szeretet,ami egy életen karol át.

Tweet

A Boldogság

"...a BMSZKI és a Menhely Alapítvány művészeti pályázatán október hónapban A boldogság c. írása harmadik díjat kapott."(Boros Györgyi-Budapest,2009.nov.19.)

Egy nappal a szűletésnapom útán ízlelgettem számban a félbenhagyott mondatokat,a ki nem mondott szavakat,s úgy tünik mintha csak tegnap kezdtem volna el az életemet...
Egyedül vagyok...a szobámat őrjítő sőtétség és csend tölti be.
Érzem a magány torz vigyorát egész létemben...
Gondolataim elkalandoznak,s elkezdem kisöpörni emlékeim közül az álmatlan éjszakákat,a halk sóhajokat,a hangos kiáltásokat,melyekkel hívtalak...
Ma már el akarom hinni,hogy talán holnap betoppansz végre az életembe,TE a rég várt Boldogság,ezért nyitva hagyom az ajtót,és úgy teszek mintha nem is érezném a hideget,a közelgő telet...
Ma úgy teszek,mintha nem is lennél olyan távol...
Csendes mosolyba öltözöm és remélem,csak én hallom a szívem őrült ritmusát...
Ha most belépnél,tárt szívem ajtaján,elhinném,hogy őszinte a mosolyod,hiszen te sosem hazudnál.
Elhinném,hogy már nem fáj semmi,és hogy újra van célom,van újra friss levegőm,hogy éljek...
Csendben ülnék melletted,hallgatnálak,csukott szemmel szívnám magamba a még soha nem érzett illatod,talán még az idő kerekét is megállítanám s a pillanatot fénylő drágakőbe zárnám,hogy örökre legyél ékszerem...
A telefon hirtelen megcsőrren,én ősszerezzenek...
Belepillantok a tükörbe,nem is veszem észre,hogy több ráncot varrt arcomra a várakozás,több szálat festett fehérre hajamban az idő...
Eljátszom az előbbi gondolataimmal,de a levegő egyre hűvősebb...gyors léptekkel kőzeledik a tél.
Mosolyruhám levetem,szívem is visszatér a megszokott ritmusához...

Az ajtót lassan,szomorúan becsukom,már nem melegít át a képzelet...!

Tweet

Az Ősz (Szivárvány)

Halovány piros Nap álmosan pislákol,

Sugara az égre narancsszínt varázsol.

Magányos faágon az elsárgult leveleket

S zöld mezőn kék virágokat szél lenget.

 Álmodozó napok,Óh,elfolytott vágyak,

Mondd!nélkülük most mit csináljak?

Piros almák,százezer sárga falevél,

A kék ég,s zöld erdő csak róluk mesél.

Lila köntősében a természet elalszik

Zaklatott lelkem is lassan megnyugszik.

Behunyom kék szemem,szép álmot látok,

Hogy egy nap megváltoztatom a vílágot.

NarancsNap tolakodik be a nyitott ablakon

S megpihen szomorkás,kissé lilás arcomon.

Fülembe súgja:Az Ősz lassan megérkezett,

A Szivárvány színeivel tőlti ki létünket.

Tweet

Október

Gyorsan telnek az órák,a napok...meghosszabbodtak az éjszakák.
Hűvösek a hajnalok,elsárgultak a levelek...a kopár fák ágait dühősen cibálja a szél...
Nem is csoda hisz büszkén de váratlanul megérkezett az Ősz...máris Októbert írunk.
Október,az elmúlás,ridegség,szomorúság hónapja melyben annak idején e nyomorult világra születtem...most sem sokat változtatott életemen.
Ugyanolyan magányos,bánatos vagyok mint eddig...talán egy fokkal jobban!
Semmi sem sikerül...folyton csak csalódom az emberekben...barátaim nincsenek...egyedül evezek a nagyvilág tengerén...a problémák megoldhatatlanok.
Bármennyire is próbálom nem tudom mi tévő legyek... Elfáradtam...a "mély víz"egyre lejebb húz...s senki nem nyújt felém segítő kart...inkább mindenki elfordul...magas falakba ütközőm minden nap.
Minden éjjel könnyes szemmel fekszem le,s reménykedem hogy a holnap talán majd jobb lesz...de ez csak álom marad...
Üres tekintetem néha a semmibe mereng,s a gondolatok rohangálnak fejemben...és félek!
Nem tudom melyik a helyes út...döntenem kéne,de nem tudok...segítség kéne,de nem kapok...
Így még egy ideig álmodozok...de aztán???
Mit hoz majd számomra a jövő? Tweet