Érted gyújtok ma gyertyát

 

Az adventi vasárnap csendjében, mikor felzeng a templomi harangszó, eszembe jutsz Tata.

November 6.-án örök álomra hajtottad fejedet és ma, születésnapi köszontő helyett, fájó szívvel egy gyertyaláng mellett emlékezek rád.

Elképzelem, hogy újra itt vagy és együtt énekeljük el kedvenc templomi éneked: 

"Te vagy napvilágom, Te vagy énekem, 

Téged várlak Jézus, kínos éjeken. 
Oszlasd el a homályt, űzd el a bánatot, 
Ragyogjon fel rajtam, szép fényes napod. 


Égő várakozás él minden szívben, 
Bárha nem is tudja, téged vár minden. 
Titkon epedőnek, jelenjél meg nyilván, 
Találj meg mindenkit, ki élni kíván. 


Találj meg mindenkit, aki elveszett, 
Vigye dicsőségre, hatalmas kezed, 
Hogy amikor eljössz az ég felhőiben, 

Örömmel lásson meg minden földi szem."

Áldásod legyen minden csepp kőnnyön, melyet szerető szívem hullat.

Nyugodt, békés pihenést Tata! 

Tweet

Téli séta Ámorral

A megbeszélt esti séta közben szinte végig havazott.

Egymás mellett lépkedünk, talpunk alatt ropog a friss, finom hótakaró.

Megérkezünk a már téli álomban szunnyadó, de még így is csodás természet közepébe.

A szemedbe nézek, s ártatlan tekintetedben mintha a világ kicsit szebbnek látszana.

Hajad és vállad a tél árulkodó nyomait viseli, közben a sötét éjszaka halvány árnyékot fest rózsaszín ajkadra.

Sápadt Hold, hatalmas hópelyhek, füstölgő cigaretta, jéghideg kezek, és mégis egy őrült, vad vágy tombol bennünk.

A kialvó cigarettacsikk, egy gyengéd ölelés, egy lángoló pillantás elég, és ajkaink végre összeérnek, édes csókba forrnak össze, nedves nyelveink bódító táncba fonódnak.

Kezemet a kezébe teszem s ráhangolódok a képzeletbeli, szinte álomba ringató muzsikára ami körülvesz.

Meztelen testünk lázban ég az éjszakai fényben...Ő és én...egyre hevesebb az izgalom, aztán a félhomályban hirtelen megtörik a lánc...teljesen eláraszt a mámor, a mágia életre kel.

Úgy tűnik az idő, megállt egy pillanatra és én elvesztődök egy olyan varázslatos térben, amely már majdnem nem is valóság.

Fülembe suttogott szavaid, a féktelen hangulat, az újra meg újra felbukkanó, elfelejtettnek hit, kellemes érzések szinte börtönödbe zárnak.

Hazafele menet, a főváros utcáin a régi falak dohos szaga mellett érzem az évszázadok vibráló türelmetlenségét, mintha már előre tudnák mi fog jönni.

Olyan furcsa ez a kiszámíthatatlan érzés...

Tweet

Újra itt !

Újra itt vagyok!  
Rájöttem, hogy már blogolni is kéne, mert régóta nem foglalkoztam vele.

Nagy szégyen, amit most kell mondanom, de valahogy kedvem se volt rá, hogy őszinte legyek.  
De majd lassan bepótolom.

Hát igen, gyorsan eltelt pár hónap, az utolsó bejegyzésem óta.

Most visszagondolva az elmúlt időszakra, elég sok minden történt velem.

Röviden csak annyit, hogy újra Budapestre kerültem, ahol megosztva váltották egymást az átlagos, szép, nehéz és kimondottan rossz napok.

Ez így elég tömören hangzik, de most nem szeretném részletezni a történteket.

Egyszer úgyis minden véget ér és ez már a múlté.

De ezzel én már nem is foglalkozom, most is csak úgy "vagyok".

Még mindig egy kicsit magam alatt vagyok, de most már tudom is, hogy miért.

Egyedül érzem magam.

Néha olyan magányosan telnek a napjaim.

Gondolataimban sokszor elbarangolok életem minden állomásához, és érzem azt, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettem.

Szomorúan mosolygok, mert most már semmi nem az, ami eddig volt.

Az élet most is szép, csak immár más világban élek, és felismerem a még mindig bennem lakozó gyermeket, de ugyanakkor rájövök, hogy sok fontos dolgot veszítettem el az elmúlt években.

Szóval, nem is tudtam, hogyan kezdjem el újra az írást, de most, ahogy visszaolvasom a fenti sorokat, úgy gondolom, hogy kezdetnek ez nem is olyan rossz.

Lassan eljött az este és még mindig esik a hó.  

Zárom soraimat én is, de hamarosan újra jelentkezek.

Tweet