Próbálok úgy élni, mintha elfelejtettem volna, de minden alkalommal, amikor egyedül ébredek, gyengéd érintését érzem bőrömön.Amióta elment, a nappal olyan sötét lett mint az éj, és a világ is annyira hideg nélküle.
Szerintem az a kedves mosoly, tette ragyogóvá a napjaimat.
Hiányzik!
Olyan, mintha semmit sem érnék nélküle, mintha egy hiányzó része volna az én testemnek.
Mától kezdve láthatatlan páncélba öltözve óvom sérült lelkemet a gonosz világtól és inkább nyugodt, biztonságos menedékbe, az álmok világába menekülök.
Itt temetem el örökre édes emlékeinket!
Itt, hol a szűnni nem akaró vágytól forrás fakad nap mint nap, hogy elvesztett énem végtelen szomját csillapítsa.
Az álmok és emlékek birodalma, számomra olyan hely, ahol mindent éreztem: szerelmet, gondoskodást, boldogságot, de hirtelen minden elveszett.
Most már tudom: az életem van itt!
Tweet
