Séta az éjszakában

Az éjszaka közepén, a realitás és képzelet határán lebegve, hagyom magam elmerülni a gondolatok végtelen tengerébe, mégsem jön álom szememre.

Ott fekszek dermedten az emeletes ágyon, közben a sötét szobába lopakodó fények elbűvölő táncát bámulom.

Olyannyira élvezem a látványt, hogy szinte azonosulok vele!

Hirtelen furcsa vágyakozás kerít hatalmába és kivonulok a fekete éjszakába.

Az ezüst színű hold élesen tündököl, a millió apró csillagokkal kidíszített égbolton, s bájosan rám mosolyog.

Elindulok a kihalt utcán.

A magányos lámpák álmosan pislognak felém, a barátságos, tavaszias szellő pajkosan ide-oda ráncigálja kabátomat.

A síri csendet egy gyorsan robogó vonat fülsüketítő füttyentése zavarja meg, de másodperceken belül, a napközben mindig pezsgő, forgalmas fővárosban újra csend honol.

Céltalanul haladok előre, körülöttem a virágzó magnóliák érzéki illatfelhővel csábítanak és igencsak élvezem társaságukat.

Az émelyítő szagtól elvarázsolva, lassú léptekkel sétálgatok tovább.

Frissen metszett, zöld sövénnyel körülvett térre érkezek, melynek középpontjában kis tó díszeleg.

Szürkés-kék, enyhén hullámzó vize visszatükrözi a fák lombját és itt még a csillagok is fényesebben ragyognak.

Még gyönyörködők a víz felszínén kacérul heverésző hold fényében, már-már önkívületbe esve, mikor az ásító nap narancsos színeket fest körülöttem és sugaraival lágyan simogatni kezdi arcomat.

Hüvös hajnali szél nyargal át a főváros felett, az elfáradt lámpák is elalusznak, s egyre élénkebbé válik az ébredező város zaja. 
Olyan bizsergető, sokat ígérő reggel ez, melyen én is úgy ébredek valóságnak hitt álmomból, mintha valamilyen csoda fog ma történni velem.

Tweet