Búcsú

Búsan gondolkodom ezen a hideg napon

Bánatom lett kísérőm magányos utamon.

Érzem lassan porba hull az életem,

Nincs visszaút már,s nincs kegyelem.

Feledni akarok,mindent ami rossz volt

A lelkem olyan,mint a csillagos égbolt.

Fekete, s rajta egy csillag sem ragyog,

Rajta sebek égnek, nem fénylő csillagok.

Hajnalban, mikor négyet üt az óra

Lehajtom fejemet örök nyugalomra.

Behunyom szemem, ne lássam a világot

Csak így felejthetem el a sok bánatot.

Édesanyám ne hullasd könnyeid értem

Hidd el, jobb lesz életed nélkülem.

Nem okozok neked több szomorúságot,

Búcsúzok én, ki sokszor megbántott.

Töröld meg könnyes szemeidet,

Próbáld elfeledni gyermekedet.

Bocsásd meg, hogy ellened vétkezett

S intő szavaidon sokszor nevetett.

Nekem is fáj a búcsú, jobban mint neked

De kitépem szívemből a fájó emlékeket.

A halottak mezején az elhervadt virágok

Menedéket nyújtanak, mikor elfáradok.

Félelem tölt el, de csak megyek előre

Már nem érdekel a múlt s a jövő se.

Fekete koporsóban bársony gyászlepel

Takarja be testem, és egészen átölel.

Sűrűn esik az eső, talán az ég is sirat,

A csendes temetőben most ássák síromat

Elbuktam az élet útján, ami megkínzott

Távoztam álmodni, mit más megálmodott.

Tweet