Sötét, hideg, márciusi éjszakán,
Mikor a város zaja elmúlt némán
Füstölgő cigarettával a számban
Szomorúan ülök a szobámban.
A Hold kíváncsian les be az ablakon
Egy könnycsepp folyik végig arcomon
Neki elmondanám hogy, miért bánkódom
De ő sem értene meg, úgy gondolom.
Magam vagyok a néma csendben,
Gondolataim hallom a sötétben.
Eszembe jutnak a régi emlékek,
Ártatlan, sápadt arcú kisgyermek.
Ábrándozva várta a felnőtt életet,
Számára most már minden elveszett.
Titokban arra vágyik minden nap,
Örök álomba ringassa a holnap.
Szomorú dalt susog fülembe a szél,
Összetört szívem lassan már nem él.
Kék szememből is kialszik a fény
S bennem meghal minden remény.
Érzem a kötelet nyakamhoz szorulni,
Látom a szobámat sötétbe borulni,
Hallom a lelkeket, nevemet suttogni
S nem tudok már, még egyet szuszogni.
Egy kopott, szürke sírkő alatt
Megleltem végre a nyugalmamat.
25 szál fehér rózsa hervadjon,
Minden év márciusán a síromon!
